Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.58
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A cseh Martin Sonka repül Edge 540 V3 típusú repülőgépével a Duna felett a Red Bull Air Race Master Class kategóriájának harmadik szabadedzésén Budapesten 2018. június 23-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Heteken belül eldőlhet, hol lesz idén a Red Bull Air Race

Keszthely városa az elsők között jelentkezett a magyarországi futam lebonyolítására, de sajtóértesülések szerint a Velencei-tó környéke is esélyes lehet.

A következő hetekben a kiszemelt helyszínek bejárása után eldőlhet, hogy Budapest helyett hol rendezik meg a Red Bull Air Race repülős-versenysorozat magyarországi futamát – mondta az InfoRádiónak a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Gyulay Zsolt hozzátette, ezt a versenyt – kormányhatározat értelmében – meg kell rendezni, de mivel Tarlós István nem adott engedélyt a fővárosi futamra, így – a szervezők döntése szerint – más helyszín után néznek.

Gyulay Zsolt elmondta, több város és régió jelentkezett, hogy befogadná a versenyt, ugyanakkor nagyon sok feltételnek kell megfelelnie az új helyszínnek, ilyen tényező példdául a reptér közelsége, a repülési engedélyek beszerezhetősége, illetve a vendégek fogadására alkalmas szálláshelyek száma.

Az elnök-vezérigazgató elárulta: hagyományosan a budapesti rendezvényre hívják az összes VIP-vendéget, a sorozat ikonikus helyszíne volt a magyar főváros.

Tarlós István főpolgármester az M1 csütörtök reggeli műsorában indokolta meg, hogy miért nem ad engedélyt a verseny fővárosi megrendezéséhez.

„A zajszennyezésen túl olyan hosszú időn keresztül, olyan mértékű közlekedési zűrzavart okozott a rendezvény, hogy nem áll módunkban ezt az engedélyt kiadni”

– fogalmazott a városvezető. A budapestiek észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével úgy döntött, nem engedélyezi a versenyt. Tarlós István korábban azt mondta, a közterület-tulajdonos fővárost a két másik fél által kötött szerződés semmire sem kötelezi, a városházával pedig senki sem kötött semmilyen megállapodást.

Keszthely az elsők között jelentkezett a verseny lebonyolítására. Nagy Bálint alpolgármester szerint a régió minden szempontból alkalmas helyszín lehetne.

„A Balaton nyugati medencéjében különösen fontos, hogy tudjunk fejleszteni, olyan rendezvényeket létrehozni, amelyek világszinten is, nemzetközileg is elismertek és jeltősek”

– vélekedett. Kiemelte: a város környéke– különösen Hévíz – az ország legjelentősebb szállodakapacitással rendelkező térsége.

Gyulay Zsolt is megerősítette, fontos, hogy egy turisztikailag látványos helyszínt találjanak. Bár a Balaton csodálatos és nyáron zsúfolt is – így biztosítva a megfelelő nézőszámot –, a végső döntés a jogtulajdonosé – mondta a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: hazánk bővelkedik szép tájakban, így a verseny bárhol látványos lehet.

Időközben a Figyelő internetes oldala arról írt, hogy a Velencei-tó partján rendezhetik meg a futamot, a portál szerint a verseny szervezői és az érintett települések már fel is vették egymással a kapcsolatot, és napokon belül elkezdődhetnek az egyeztetések.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×