eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél
Gyerekek játszanak a felújított szegedi Klapka téren az átadó napján, 2018. augusztus 10-én. A Belváros és Rókusi városrész határán található közterület rekonstrukciója 120 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg.
Nyitókép: MTI Fotó: Rosta Tibor

Egyre kisebb gyermekeket érint a cukorbetegség - íme az intő jelek

Harminc év alatt megháromszorozódott a diabéteszes gyerekek száma az Magyarországon - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese. Tóth-Heyn Péter hozzátette: évente közel 300 gyermeknél diagnosztizálják a betegséget.

Az 1-es típusú diabéteszt úgy is hívják, hogy gyermekkori diabétesz; jellemző módon gyermekkorban, fiatalkorban jelentkezik, de bármely életszakasztban előfordulhat. Az utóbbi években azonban egyre kisebb gyermekeket érint: a betegség előfordulása

a hat év alatti korosztályban még az idősebb gyerekekkel összehasonlítva is aránytalan mértékben nő.

"Korábban azt mondtuk, hogy a kamaszkori-serdülőkori változások azok, amik nagyon gyakran oda vezetnek, hogy a már kialakulóban lévő cukorbetegséget megjelenítsék. 10-15 éves korban vált tehát láthatóvá ez a betegség korábban leggyakrabban, de

az elmúlt 3 évtized változásai alapján nagyon nagy részt érinti a betegség a 6 éves kor alattiakat, az óvodásokat, illetve a kisiskolásokat is"

- figyelmeztetett az InfoRádiónak Tóth-Heyn Péter, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese.

Itthon ma minden 500-600. gyereket érint az 1-es típusú cukorbetegség, nagyjából 300 közeli lehet az évente diagnosztizált, új betegek száma, ez az esetszám ország 28 gyermekdiabétesz-ellátó központjában jelenik meg.

Tipikus tünetek

Nagyon jellegzetes tünetekkel jelentkezik: a magas vércukorszint miatt a vizeletben is megjelenő cukor miatt sokat pisilnek az érintett gyerekek, ezért sokat is isznak. A korábban már szobatiszta gyermek éjjelenként ismét bepisilhet, illetve minden szünetben vécére jár a gyermek; ez sokaknak nem is szúr szemet.

"Inzulin hiányában pedig a sejtek éheznek, ez oda vezet, hogy a betegek fáradékonyakká válnak, illetve a testsúlyuk is több kilogrammot csökken. Ez úgy jelentkezik, hogy mindeközben jó az étvágyuk" - tette hozzá Tóth-Heyn Péter.

Összefoglalva

a gyermek megnövekedett szomjúsága és vizelési ingere, a megfelelő mennyiségű táplálkozás melletti fogyás, a fáradékonyság mindenképpen gyanakvásra ad okot.

A kezelés?

A betegség kezelése, "miután itt inzulinhiányról van szó, csakis a létfontosságú inzulin pótlásából állhat, ezt pedig

a mai napig csak injekciós formában lehetséges beadni.

szemben a felnőtt korban jelentkező, 2-es típusú cukorbetegséggel" - egyértelműsítette az orvos. Ez a kezelés kötelező, nélkülözhetetlen.

Az 1-es típusú diabétesz esetén a gyerekek életét egy rendkívül szigorú napirendbe kell szervezni, azonban speciális diéta nincs, az ajánlások az egészséges táplálkozási elvekkel egyeznek meg, tiltólistán is csak bizonyos gyorsan felszívódó szénhidrátok szerepelnek, az étkezések ideje, száma és mennyisége ugyanakkor előre meghatározott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×