Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
324.96
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Feljelentést tettek Botka László ellen a Szeviép-ügyben

A Szeviép-ügy "Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye" - jelentette ki kedden Szabó Bálint ügyvéd, a Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, aki feljelentést tett a szegedi polgármester és Ujhelyi István szocialista politikus ellen.

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a Szeviép-ügy politikusok, rendőri és ügyészi vezetők vezényletével jó előre megkoreografált büntetőügy, amelynek az építőipari cég első fokon elítélt három vezetője csupán mellékszereplője volt.

Szabó Bálint szerint 2008-ban vezető szegedi szocialista politikusok a Szeviép-vezérekkel közösen elhatározták, hogy a vállalkozáson keresztül közpénzmilliárdokat tüntetnek el helyi nagyberuházások során. Megállapodtak abban is, hogy az esetleg adódó büntetőügyeket befolyásukkal visszaélve helyi rendőri és ügyészi vezetőket felhasználva próbálják majd elsimítani - állította a jogász, aki a Szeviép-ügyet maffia-bűncselekménynek nevezte.

Ahogy Czeglédy Csabát vagy a Szeviép egyik tulajdonosát és vezetőjét, úgy nemsokára "Botka Lászlót is bilincsben, vezetőszáron fogják elvinni" - fogalmazott a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.

Szabó Bálint szerint az ügy egyik kulcsszereplője Ujhelyi István korábbi sofőrje, aki 2008-ban a Szeviép-cégcsoporthoz "ejtőernyőzött", majd segédkezett eltüntetni több száz millió forintot. Ezért kezdeményezte, hogy a hatóságok indítsanak nyomozást a Szeviép egyik leányvállalata, a Biztonsági Üzem Kft. csődjének ügyében is. A cégnél az anyavállalathoz hasonló folyamatok zajlottak le, a kft. is felszámolással szűnt meg, több károsultat és mintegy százmillió forint tartozást maga után hagyva - mondta.

Az ügyvéd kezdeményezte, hogy az önkormányzat hozzon létre vizsgálóbizottságot annak felderítésére, milyen szerepe volt a városnak a Szeviép-ügyben. A Botka László vezette önkormányzat és cégei szerinte 16 milliárd forinttal "tömték ki" a Szeviépet, ebből több mint 10 milliárd kézen-közön eltűnt - közölte Szabó Bálint. Úgy gondolja, tiltott pártfinanszírozás történhetett, és az összeg egy részét a 2010-es önkormányzati kampányban használták föl - tette hozzá.

A jogász kifejtette, a Szeviép-ügyben "nagykoalíció" volt az elmúlt nyolc évben. Ebben az ügyben nem csupán szegedi szocialista politikusok fognak megbukni, hanem a helyi Fidesz vezető és befolyásos politikusaira is "rávetül a gyanú árnyéka" - mondta. A Szeviép-ügyet Botka László és a szocialisták a helyi Fidesz segítsége nélkül nem tudták volna megvalósítani - állította.

Szabó Bálint szerint ezt támasztja alá, hogy a szegedi fideszes politikusok semmit nem tettek annak érdekében, hogy ne lopják el a pénzeket vagy az alvállalkozókat kártalanítsák. A kormánynak és személy szerint Lázár Jánosnak köszönhető, hogy a károsultak, ha hosszú idő után is, de hozzájutottak a pénzükhöz - hangsúlyozta.

A polgármesteri kabinet által a helyszínen kiosztott közlemény szerint "Szeged nem kér Szabó Bálint hazudozásaiból, a Vas megyéből ideszerződött provokátor mocskolódásából." Felszólították Lázár Jánost, "ne hergelje tovább a szegedieket, és hívja vissza hamis kutyáját a városból". A közleményben arra kérik a "bukott minisztert", hogy "az aljas és gyáva vádaskodás helyett inkább arról adjon számot, miért szerződött 300 millió forintért Hódmezővásárhely polgármestereként a Szeviéppel".

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×