Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Czeglédy Csaba (b) a Szegedi Járásbíróságon 2018. április 4-én. A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság március 2-án felfüggesztette, aznap este ismét őrizetbe vették, majd a bíróság harminc napra elrendelte előzetes letartóztatását.
Nyitókép: MTI Fotó: Rosta Tibor

Hatmilliárdos adócsalással vádolják Czeglédy Csabát és társait

Czeglédy Csaba és húsz társa ellen bűnszervezet működésében való közreműködésért, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásért, illetve hamis magánokirat felhasználásáért emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség

Czeglédy Csabát és két társát a Humán Operátor Zrt. működésével összefüggésben elkövetett gazdasági csalás bűntettével is vádolják - olvasható a közleményben, amelí szerint Czeglédy Csaba mint a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatóságának elnöke és tényleges ügyvezetője 2011-től egy olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja az volt, hogy csökkentsék a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaság adófizetési kötelezettségét és mentesüljenek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól.

A bűnszervezet működése során több magyarországi multinacionális vállalatnak, vállalkozásnak közvetített diákmunkaerőt 2011 és 2017 között. A közterhek megfizetésének elkerülése céljából Czeglédy Csaba iránymutatásai alapján létrehoztak egy olyan számlázási láncolatot, amelynek alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok, míg a legfelső szintjén a Humán Operátor Zrt. állt - írta a főügyészség.

Az általános forgalmi adót az iskolaszövetkezetek az egyes esetekben bevallották az adó megfizetésének szándéka nélkül, más esetekben az ezzel kapcsolatos bevallási kötelezettségüknek sem tettek eleget. Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása utáni más közterhek, így jellemzően az szja-val kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is.

A főügyészség közölte: Czeglédy Csaba a bűnszervezet egy részét közvetlenül, míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig.

A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint huszonegy ember vett részt, nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében.

2011 és 2017 között az általános forgalmi adót nézve 3 milliárd 254 millió 729 ezer, míg egyéb adók és járulékok tekintetében 2 milliárd 960 millió 976 ezer forint, azaz összesen 6 milliárd 215 millió 705 ezer forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Mint írták, a főügyészség kilenc terhelttel egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és annak következményeiről, vagyis a velük szemben alkalmazandó büntetésről. A vádiratban indítványozták, hogy a bíróság a megállapodást hagyja jóvá és az érintettekkel szemben az egyezségben meghatározott mértékű büntetést szabja ki az előkészítő ülésén.

Czeglédy Csaba jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, a többi vádlott szabadlábon védekezik.

A vádiratot a Csongrád Megyei Főügyészség a Szegedi Törvényszékre nyújtotta be, figyelemmel arra, hogy egyes bűncselekményeket ennek a bíróságnak az illetékességi területén követtek el.

Czeglédy Csabát 2017 júniusában vették őrizetbe a pénzügyőrök, majd előzetes letartóztatásba került. Tavaly március 1-jén, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt. Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztése után egy másik bűncselekmény - gazdasági csalás - gyanúja miatt újra őrizetbe vették. A Szegedi Törvényszék tavaly decemberben megszüntette a letartóztatását és elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

Tartózkodási helyéül szombathelyi otthonát jelölték ki, mozgását - a bíróság akkori tájékoztatása szerint - technikai eszközzel felügyelik, lakóhelyét csak bizonyos esetekben - például orvosi kezelésre - hagyhatja el.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő volt, de mandátuma - miután egy évig nem vett részt a közgyűlés munkájában - megszűnt. Ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Címlapról ajánljuk
Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Magyarországon a szinkron mint szakma nincs még akkora veszélyben, hogy a mesterséges intelligencia elvegye a színészek munkáját, ami annak is köszönhető, hogy a stúdiók érdeke is a művészek védelme – mondta el az InfoRádióban a Szinkron Alapszervezet alelnöke. Makranczi Zalán azonban hangsúlyozta: szigorúbb szabályokra lenne szükség, hogy ez a jövőben se következhessen be.

Lando Norris nyerte a a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen van időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen van időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×