Infostart.hu
eur:
376.32
usd:
319.61
bux:
126788.49
2026. február 25. szerda Géza

Átadták a Magyar Fiatalokért díjakat

Halzl József, a Rákóczi Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke és Rátgéber László kosárlabdaedző kapta idén a fiatalokért kiemelkedő munkát végző szakemberek tevékenységét elismerő Magyar Fiatalokért díjat.

Novák Katalin a díjátadón arról beszélt, hogy fiatalokkal foglalkozni az egyik legszebb és legnehezebb feladat. Szép feladat, mert a fiatalokban ott van a jövő, hatni lehet az életük alakulására, ugyanakkor nehéz is, mert ez óriási felelősséget jelent, valamint a fiatalok kérdeznek, vitatkoznak és kritizálnak is - fejtette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A kormány célja, hogy minden segítséget megadjon azoknak a fiataloknak, akik Magyarországon szeretnének élni dolgozni, családot alapítani.

Ezért segítik az oktatást, a tehetségek kibontakoztatását, a fiatalok munkába állását és az otthonteremtést - sorolta az államtitkár.

Kiemelte, olyan fiatalokra van szükség, akik megállják a helyüket az életben a saját mércéjükhöz képest, valamint a nemzeti és nemzetközi versenyben is. Felelős, saját magukért és a közösség iránt is felelősséget vállaló fiatalokra van szükség - mondta.

Novák Katalin megjegyezte, a kormány ugyan tud mindehhez támogatást biztosítani, de az elsődleges szereplő mégiscsak a család, a közösségek, és természetesen az olyan átütő személyiséggel rendelkező emberek, akik meghatározóak lehetnek, akik befolyásolhatják, megerősíthetik a fiatalok döntéseit. Két ilyen ember életét és munkásságát ismerik el az idei díjátadón - tette hozzá.

A díjazottakat méltatva úgy fogalmazott, Halzl József egész élete magáért beszél és hitelessé teszi személyét, a Rákóczi Szövetségen keresztül sokat tett a határon túli magyarok önbecsüléséért, az anyaországban élőknek pedig tudást adott róluk. Ez nagyon fontos volt, mivel legalább egy generáció úgy nőtt fel, hogy nem tudta, a határon túl is élnek magyarok - jegyezte meg az államtitkár.

Rátgéber László élete is olyan mintát mutat, amelyből jó merítkezni, nyomdokain jó járni, át tudta adni a sport iránti szenvedélyt, és bebizonyította, hogy a sport nem csak a fizikumot erősíti, hanem a szellem és a jellem formálásához is hozzájárul - méltatta a másik díjazottat az államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forint

Sorra dönti a csúcsokat a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében kezdte a szerdai napot a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A lendület egyelőre megvan: délelőtt már 2023 novembere óta nem látott csúcsra erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×