Infostart.hu
eur:
379.93
usd:
321.33
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd

Néhány napon belül vádat emelhetnek Czeglédy Csaba ellen

Napokon belül vádat emelhetnek Czeglédy Csaba és 21 társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint több milliós gazdasági csalás miatt - olvasható a Magyar Idők szerdai számában.

Az újság értesülései szerint várhatóan napokon belül vádat emel a Csongrád Megyei Főügyészség az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt egykori önkormányzati képviselője, Czeglédy Csaba és társai ellen. Az eljárásban részt vevő két - névtelenséget kérő - védő is úgy vélekedett a lapnak: a vádhatóság már jövő hét elején bejelentheti, hogy a vádiratot benyújtották az illetékes bíróságnak.

A Czeglédyvel szemben elrendelt letartóztatás határideje december 5-én lejár, és a büntetőeljárásról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy az ügyészség vagy 15 nappal korábban indítványozza a kényszerintézkedés meghosszabbítását vagy vádat emel.

A vád tartalma még nem ismert, ám a nyomozás során Czeglédy Csabát és 21 társát bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják, emellett "az MSZP és Gyurcsány Ferenc DK-elnök ügyvédjeként elhíresült" ügyvédet többmilliós gazdasági csalással is meggyanúsították - írta a lap.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal gyanúja szerint a Czeglédy vezette bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be vagy nem fizették meg.

A Magyar Idők felidézte: a politikus március 1-jén, miután független országgyűlési képviselőjelöltként nyilvántartásba vették, és így mentelmi jog illette meg, elhagyhatta a börtönt. Másfél nap múlva, mentelmi jogának felfüggesztése után egy másik bűncselekmény - gazdasági csalás - gyanúja miatt újra őrizetbe vették, majd ismét letartóztatták.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×