Infostart.hu
eur:
354.4
usd:
306.16
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Volner János, a Jobbik parlamenti frakcióvezetője felszólal pártja ünnepségén, amelyet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából tartottak a Batthyány-örökmécsesnél 2018. március 15-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Volner János: ha kell, átveszem a párt irányítását is

Ha szükséges, átveszi a Jobbik irányítását, és a helyes útra tereli a pártot - mondta a Jobbik alelnöke az InfoRádiónak.

Volner János a párt választókerületi elnökeinek és szervezőinek címzett levelében a Jobbik elnökségének feloszlatását és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte. Egyebek mellett azért, mert

szerinte a párt minden eddiginél erősebb szövetséget kíván kötni az önmagát alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártként meghatározó LMP-vel.

A Jobbik eredetileg egy nemzeti, keresztény értékrendet valló jobboldali párt volt, amit Vona Gábor elkezdett áttolni a baloldalra - mondta Volner János. "Én magával a néppártosodás nevű folyamattal nemhogy egyetértettem, de 2010 óta szorgalmaztam a Jobbikon belül, hogy mérséklődjön a párt hangneme és nyissunk más szavazótáborok felé, szólítsuk meg a társadalom minél szélesebb részét, hogy kitörjünk a rétegpárti státuszból. Ám ami most folyik, annak sem a néppártosodáshoz, sem a Jobbik közelmúltban elfogadott kiáltványához nincs köze" - szögezte le az alelnök.

Mint mondta, a legutóbbi elnökségi ülésen Schneider Tamás és Gyöngyösi Márton egy szintlépésre tett kísérletet a Jobbik-LMP kapcsolatok rendkívül szorosra fűzésével.

"Ezt elleneztem, hiszen a balliberális pártként megismert LMP-vel nem foghatunk össze. Az LMP ugyanis a saját önmeghatározása, alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép pártnak vallja magát, tehát egy kibékíthetetlen ideológiai ellentétnek kell lenni a Jobbikkal".

A politikus szerint a Jobbik rendkívül rossz állapotban van.

"A polgármestereink több mint fele elhagyta a pártot és a Mi Hazánk mozgalomba távozott, az önkormányzati képviselőink tetemes része szintén elhagyta a Jobbikot. Óriási emberveszteséget szenvedtünk el. A lelkesedés gyakorlatilag teljesen eltűnt a pártból, ez látszott azon, hogy kongott az ürességtől a párt augusztus 20-i ünnepség képsorai is bizonyítanak" - ismertette Volner János.

Úgy vélte, a pártból való kiszorítására irányuló kísérlet valós folyamat, és sokszor aljas eszközökkel történt.

Szerinte szúrja több jobbikos vezető szemét, hogy ő hat éve párt a legnagyobb szavazatszámmal megválasztott alelnöke,

és az Iránytű Intézet közvéleménykutatása szerint a népszerűsége meghaladta Vona Gáborét is. Hozzátette: ellenezte a Gyöngyösi Márton és Schneider Tamás által képviselt, az LMP-vel szorosabb kapcsolatot kialakítani kívánó irányvonalat. Az aljas eszközökre példaként azt hozta fel, hogy a "nyakába varrtak" a párton belüli suttogó propagandával egy hangfelvételt, amelyen a párt vezetői beszélnek a kommunikációs stáb ülésén arról, hogy miként kell a kilépő politikusokról tájékoztatni a közvéleményt. A valóság ezzel szemben Volner János szerint az, hogy ő sosem vett részt ezeken az üléseken, a stábnak sem a tagja, az egész célja szerinte csak az, hogy meggyengítsék a párton belüli pozícióit. "Ilyen alantas eszközökkel viszont nem lehet tisztességes politikát csinálni" - tette hozzá.

Nem tervez kilépést

A helyzet rendezése érdekében Voler János azt kezdeményezte, hogy a párt alapszabálya szerint tartsanak egy rendkívüli tisztújító kongresszust. "Ennek érdekében mozgósítottam a hálózatomat és igyekszem a szükséges szavazatokat összegyűjteni, hiszen egy új elnökséggel a tisztújító kongresszust követően megújult irányítással a Jobbik visszatalálhat arra az útra, amelyre való.

"Nem szeretném, hogy a Jobbik Schmidt Mária és Ungár Péter pártjával fogjon össze, mert ez a Jobbik szellemiségétől és a nemzeti oldal képviseletétől rendkívül távol áll" - fogalmazott a politikus.

Volner János leszögezte:

neki a Jobbikban van dolga, nem tervez kilépést.

"Ha szükséges, átveszem a párt irányítását is elnökként, és helyes útra terelem a Jobbikot".

Frakcióülés

Délután 4 óta zajlik a Jobbik parlamenti képviselőcsoportjának rendkívüli frakcióülése, amelyen Volner János is részt vesz. Az ülésről előzetesen azt mondta, hogy Gyöngyösi Márton már korábban elkezdte összegyűjteni azokat az embereket, akik hajlandóak őt kizárni a pártból, és most vélhetően erre fognak kísérletet tenni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×