Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
326.07
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A nemzeti Alaptantervbe is bekerülhet a KRESZ

Elkészült a gyermekeknek szóló Közlekedő kisokos című munkafüzet, valamint az ahhoz kapcsolódó tanári kézikönyv az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos megbízásából, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával.

Az eseményen Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt mondta, a 10-12 évesekre összpontosítottak.

Szeretnék, ha az elkészített anyag bekerülne a Nemzeti alaptantervbe

- tette hozzá.

Közölte, hogy 65 millió forintba került 200 ezer példány elkészítése, így egy munkafüzet költsége 300 forintnál valamivel több, amit rendkívül jó beruházásnak nevezett, mert ha csupán néhánnyal csökken a karambolok száma, már megtérül az ár. Idén minden negyedik és ötödik osztályos gyermekhez el fog jutni a kiadvány, várhatóan októberben, de legkésőbb novemberben - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: nagy figyelmet fordítanak arra, hogy javuljon a közlekedési kultúra, nőjön a biztonság.

Kampányt indítottak azért, hogy az autósok 1,5 méteres oldaltávolságot tartsanak a biciklistáktól

- idézte fel Révész Máriusz.

A kormánybiztos azt mondta, büszkék, mert Magyarországon még nem készült ilyen színvonalas kiadvány a témában. Széleskörűen összefogtak, a civil szférát és a rendőröket is bevonták a munkába - sorolta.

Révész Máriusz azt hangoztatta, hogy ha felmenő rendszerben minden évben megkapják a gyermekek a munkafüzetet, akkor néhány esztendőn belül az egész társadalom közlekedési ismeretei alaposabbak lehetnek, és így csökkenhet a balesetek száma.

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke kiemelte, hogy a biciklizés terjedése előtt álló komoly akadály a félelem. A szülők nem merik bringázni engedni a gyermekeiket, de a felnőttek is szoronganak attól, hogy nyeregbe üljenek, pedig az objektív adatok nem támasztják alá a nyugtalanság mértékét - jegyezte meg.

Nem kerékpározni sokkal több hátránnyal jár, mint kerékpározni, a mozgáshiány ugyanis növeli a halálozás kockázatát - jelentette ki Kürti Gábor.

Azt mondta, hogy az infrastruktúra fejlesztése a legdrágább, ennél olcsóbb az ismeretek átadása.

A klubelnök közölte, hogy szinte minden fejlesztés előtt kikérik a szakértőjük véleményét.

Kürti Gábor arról is beszélt, hogy a szülői példa valószínűleg mindennél jobban meghatározza a gyermekek közlekedési kultúráját.

Berzai Zsolt, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára hangsúlyozta: az a cél vezérli őket, hogy mindenki hazaérjen, legyen gyalogos, kerékpáros vagy gépjárművezető.

Abelovszky Tamás, a BringaAkadémia programvezetője, a munkafüzet egyik szerzője közölte, hogy a kiadvány mintegy fele a gyalogosok közlekedésével foglalkozik.

Alapvetésnek nevezte, hogy kerékpározni jó élmény, és ezt a gyermekek is tudják: ha egyszer biciklire szálltak, utána mindig azzal akarnak majd menni. Onnantól kezdve azonban, hogy kigurulnak a közútra, a bringa már nem játékszer, a nyeregben ülő pedig járművezetővé válik - hívta fel a figyelmet. Ezért legalább az alapvető szabályokat ismernie kell - vélekedett.

Kiemelte: az volt a céljuk, hogy olyan képek szerepeljenek a munkafüzetben, amilyenekkel ténylegesen találkozni lehet az utcán Magyarországon. Bár bizonyos nyugat-európai kiadványok jogilag megfelelő fordításai elérhetőek, gondot okoz, hogy az illusztrációk például német rendőröket ábrázolnak - fejtette ki Abelovszky Tamás.

Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet szakértője, szintén szerző arról beszélt, hogy évek óta mérik a gyermekek tudásszintjét, és míg az óvodások még kitűnőre vizsgáznak a tőlük elvárható ismeretekből, a középiskolások már alig elégséges eredményt érnek el.

Másrészt, a fiatalok közlekedésbiztonsági hozzáállása sem megfelelő: megengedőek például a gyorshajtással és az ittas vezetéssel szemben. Magatartásuk kockáztató, ami később balesetekhez vezethet - hívta fel rá a figyelmet Berta Tamás.

A Közlekedéstudományi Intézet szakértője arra is kitért: a megkérdezett gyermekek fele beülne olyan sofőr mellé, akiről tudja, hogy alkoholt fogyasztott, ennek a csoportnak az ötven százaléka ráadásul már ténylegesen átélt ilyen helyzetet.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×