Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Czeglédy Csaba (b) a Szegedi Járásbíróságon 2018. április 4-én. A Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselőt március 1-jén engedték ki a börtönből, miután képviselőjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság március 2-án felfüggesztette, aznap este ismét őrizetbe vették, majd a bíróság harminc napra elrendelte előzetes letartóztatását.
Nyitókép: Rosta Tibor

Czeglédy Csaba kikerülhet az előzetesből 50 millió forint ellenében

50 millió forintos óvadékkal kikerülhet az előzetes letartóztatásból Czeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat volt szocialista képviselője.

Óvadék ellenében a Szegedi Járásbíróság megszüntetné Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását, és négy hónapra bűnügyi felügyeletét rendelné el a lakóhelyén. A Csongrád Megyei Főügyészség azonban fellebbezett a bírósági döntés ellen - írja a hvg.hu. Az ügyészség szerint indokolt fenntartani az eddigi kényszerintézkedéseket, mivel máshogyan sem a bűnismétlés veszélye, sem pedig az eljárás meghiúsításának a veszélye nem küszöbölhető ki.

A főügyészség ezen túl – figyelemmel arra, hogy dr. Czeglédy Csaba letartóztatása szeptember 5-én letelik – indítványt tett annak meghosszabbítására három hónappal.

Czeglédi ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban eljárás. Az ügyészség szerint a szombathelyi önkormányzat volt szocialista képviselője olyan diákmunka-közvetítéssel foglalkozó céghálózatot alakított ki 2011 és 2017 között, amelynek tagjai nem vallották be az áfát és a személyi jövedelemadót, vagy ha mégis, nem fizették be.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×