Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) cégtáblája az V. kerületi Apáczai Csere János utca 10. szám alatt. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Róka László

Felfüggesztetné a Jobbik költségvetési támogatását a számvevőszék

A szervezet szerint továbbra sem megfelelő az ellenzéki párt intézkedési terve.

A számvevőszék közleménye szerint az az intézkedési terv, amit a párt küldött az ÁSZ-nak nem biztosítja a törvényi előírások betartását, így nem alkalmas a korábbi ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok megszüntetésére.

Az Állami Számvevőszék kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását. A szervezet január 8-án hozta nyilvánosságra a Jobbik ellenőrzéséről szóló jelentést, amely szerint a párt a 2015-2016-ban nem biztosította a számvevőszéki ellenőrzés program szerinti lefolytatását, így nem igazolta, hogy átláthatóan és elszámoltathatóan gazdálkodott a közpénzekkel.

Emellett a számvevőszék szerint a Jobbik 2017 első félévében a jogszabályt megsértve, tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el a működéséhez.

A Jobbik határidőre elküldte az első, majd miután az nem volt megfelelő, a második intézkedési tervét a szabálytalanságok megszüntetéséről, ám a számvevőszék ezt a második intézkedési csomagot sem találta megfelelőnek.

A számvevőszék emiatt kezdeményezte az ellenzéki párt költségvetési támogatásának felfüggesztését.

A közlemény szerint, amennyiben a Jobbik eleget tesz törvényi kötelezettségeinek, az ÁSZ visszavonja az intézkedést.

Az ÁSZ az elmúlt napokban elfogadta a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd intézkedési tervét. Az MSZP, az Együtt és a Liberálisok intézkedési tervét pedig már áprilisban megfelelőnek találták.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×