Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Novák Előd találatait ellenőrzi az éleslövészet során az önkéntes műveleti tartalékos katonák kiképzésén a Magyar Honvédség püspökszilágyi kiképzőbázisán és lőterén 2016. augusztus 4-én. Novák Előd 2016. június 8-án bejelentette, hogy átadta a Jobbik elnökségének a képviselői mandátumáról szóló lemondó nyilatkozatot. Közölte azt is, hogy augusztus 31-ig nincs lehetőség mandátuma jogerős leadására az Országgyűlésnek, azonban önkéntes tartalékos kiképzése miatt addig is szünetelteti megbízatását és javadalmazást sem vesz fel.
Nyitókép: Marjai János

Novák Előd is kilép a Jobbikból: "a párt szakad" a politikus szerint

"A párt első alapszervezetének alapító tagjaként búcsúzom a Jobbiktól" - jelentette be Novák Előd. A párt több más politikusa is kilép, köztük Novák Előd felesége, Dúró Dóra.

„Vagyok, aki voltam, és leszek, aki vagyok” - fájó döntés, de becsületbeli ügynek tekintem immár, messze nem csak Dúró Dórával és Toroczkai Lászlóval való szolidaritásom miatt, hogy kilépjek a Jobbikból - írja közösségi oldalán Novák Előd.

Hozzáteszi: "a párt első alapszervezetének alapító tagjaként búcsúzom a Jobbiktól, de nem búcsúzom a bajtársaktól, hiszen utunkat folytatjuk az Alapító Nyilatkozatunk által kijelöltek szerint, immár nem Pongrátz Gergellyel, hanem öccsével, a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő Pongrátz Andrással. Kiléptem tehát, pedig nem én változtam, hanem a pártom, immár menthetetlenül, amihez nem asszisztálhatunk tovább.

A párt szakad, de a világnézetünk marad.

A közösség lelkét el lehetett venni, de egyénenként megőrizhettük azt, s most összekapaszkodva folytathatjuk küzdelmünket. Igaz ugyanakkor, hogy a túltolt néppártosodás oda vezetett, hogy még a tagjaink körében is voltak sokan, többen büszkén jegyzőkönyvbe is mondták taggyűléseken, hogy az MSZP-re, a DK-ra vagy az LMP-re szavaztak lakóhelytől függően, hivatkozva Vona Gáborra, aki szerint a legesélyesebb ellenzéki pártra kell szavazni… Súlyos identitásvesztés alakult tehát ki a Jobbikban, és színtelen, szagtalan, íztelen pártnak amúgy sincs jövője. Nekünk viszont küldetésünk van."

Püspökszilágy, 2016. augusztus 4.
Novák Előd találatait ellenőrzi az éleslövészet során az önkéntes műveleti tartalékos katonák kiképzésén a Magyar Honvédség püspökszilágyi kiképzőbázisán és lőterén 2016. augusztus 4-én. Novák Előd 2016. június 8-án bejelentette, hogy átadta a Jobbik elnökségének a képviselői mandátumáról szóló lemondó nyilatkozatot. Közölte azt is, hogy augusztus 31-ig nincs lehetőség mandátuma jogerős leadására az Országgyűlésnek, azonban önkéntes tartalékos kiképzése miatt addig is szünetelteti megbízatását és javadalmazást sem vesz fel.
MTI Fotó: Marjai János
Novák Előd találatait ellenőrzi az éleslövészet során az önkéntes műveleti tartalékos katonák kiképzésén a Magyar Honvédség püspökszilágyi kiképzőbázisán és lőterén 2016. augusztus 4-én. Novák Előd 2016-ban önkéntes tartalékos kiképzésen vett részt. MTI Fotó: Marjai János

Novák Előd felesége, Dúró Dóra pénteken az InfoRádióban beszélt arról, hogy kilép a Jobbikból.

Szintén a közösségi oldalon jelentette be távozását Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, aki a "mai vállalhatatlan etikai döntésetekre", és a Dúró Dóra elleni "aljas támadásra" hivatkozva lemond a Baranya megyei elnökségről és a bólyi szervezet vezetéséről is, jelezve, hogy az utóbbi feloszlatja magát - írja az MTI.

Szégyen, hogy csak azért, mert valakinek a tiétektől eltérő véleménye van, ki kell zárni! - írja.

A Facebookon jelentette be kilépését Fazekas Gabriella is, aki 2010-ben a párt terézvárosi polgármester-jelöltje volt. A tisztújítás előtti sokszor erőszakos agitáció, - főleg azok irányába, akik nem rejtették véka alá a véleményüket - Toroczkai László előre levezényelt eltávolítása, Dúró Dóra elleni, az 50-es éveket idéző koncepciós eljárás, mellyel kizárták a frakcióból és mandátuma visszaadására szólították fel., a pohár túlcsordult. A számomra nehéz döntést a mai nappal meghoztam, kilépek a Jobbik tagjainak a sorából - fogalmaz.

Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke szintén a Facebookon közölte, hogy kilép a Jobbikból. Wass Albertet idézte: "Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj."

Kilépését bejelentette Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, Szmik Lajos, Győrújbarát képviselő-testületének tagja és a párt Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésének tagja, valamint Szabó Ákos, a Jobbik nagykátai alapszervezetének elnöke. Megszűnt a lőrinci és a lepsényi Jobbik-alapszervezetet, utóbbi elnöke, Gieber Lajos a Mi Magunk tagjai között folytatja a munkát.

A Jobbik etikai bizottsága pénteken kora délután jelentette be, hogy előző nap egyhangú döntéssel kizárták a pártból a korábban platformalapítást meghirdető Toroczkai Lászlót.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×