Hunyadi János kisebbik fia 15 éves korára folyékonyan beszélt a magyar és a latin mellett németül és csehül. Ez utóbbi kettőnek vehette igazán hasznát 1457 telén, amikor V. László király – aki testvérét, Hunyadi Lászlót tavasszal kivégeztette – Prágában őriztette az ifjú Mátyást.

A magyar történelem második Habsburg uralkodója, aki Magyarország mellett Csehország trónját és az osztrák hercegi címet is birtokolta, éppen az esküvőjére készült, amikor novemberben váratlanul meghalt. Halálát sokáig az őt a cseh trónon követő Podjebrád György cselszövésének és arzénos méregcseppjeinek tulajdonították. Pláne, hogy napra pontosan, egy évvel az után halt meg, hogy a Bibliára tett kézzel megesküdött Hunyadi János özvegyének, László és Mátyás édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek, hogy nem áll bosszút, amiért rokonát és fő támogatóját, Cillei Ulrikot Hunyadi László megölte.

Az Olomouci Kórház és a Palacký Egyetem, valamint a Károly Egyetem orvosi karának főorvosai, professzorai által a közelmúltban elvégzett és tavaly publikált csontszövetes vizsgálat kimutatta, hogy a 17 éves kamaszkirály

halálát úgynevezett akut B-limfoblasztos leukémia okozta.

A kutatók ezzel pontot tettek egy több mint 500 éves vita végére.

A szegedi egyezmény

V. László halála után a magyar főurak Szegeden ültek össze. A megosztott, egymás hatalmától félő bárók nem akartak tetterős királyt a trónra ültetni. Szilágyi Mihály és Garai László, a két legerősebb főúr megállapodott a 15 éves Mátyás jelölésében. Szerződésükbe, amelyet a történelem szegedi egyezmény néven őriz, számos, a királyi hatalmat korlátozó pontot is belefoglaltak: ilyen volt például Szilágyi gubernátori kinevezése, Garai nádori tisztségének megtartása, a ligák által összeharácsolt királyi birtokok magánkézen hagyása, valamint a Mátyás és Garai Anna között tervezett házasság is.

Miután megszületett Szegeden a döntés, a főurak Budára indultak, hogy megállapodásukat az országgyűléssel is elfogadtassák. Hogy az egyezségnek nagyobb nyomatékot adjanak, Szilágyi Mihály 15 ezres serege is a vár alá vonult. Tarján M. Tamás történész a Rubicon című folyóiratban azt írta, 1458. január 24-én a Hunyadi-jelölt királyságát követelő budai és pesti tömeg keveredett össze a leendő kormányzó seregével.

Thuróczi János , a 15. század nagy magyar történetírója arról számol be, hogy a köznép már napokkal korábban fel s alá vonult a budai utcákon, és fennhangon kiáltozta:

„Akarjuk, hogy Mátyás legyen a király; Isten őt választotta a mi oltalmunkra; mi is válasszuk meg!”

A tudós történetíró közlése szerint „a magyar történet kezdetétől fogva egyetlen király megválasztását sem ünnepelték ekkora örömmel és magasztalással.”

A BBC History magazin 4 évvel ezelőtti írása szerint a Budára és a pesti Rákosmezőre összehívott királyválasztó országgyűlés valójában inkább formalitás volt, nem az a váratlan fordulat, amelyet a későbbi történetírók egy része láttatni kívánt. Először a főurak és főpapok egyeztek meg a budai Várban a pápai legátus társaságában Mátyás és az ország jövőjéről, majd a Pesten gyűlésező köznemesek is csatlakoztak hozzájuk, ennek azonban az előzmények miatt már nem volt különösebb súlya. Az tehát biztos, hogy

a választás nem a Duna jegén zajlott,

de az nem egyértelmű, pontosan mi is történt a befagyott folyón. Egyesek szerint a polgárok vonultak ki, hogy nyomást gyakoroljanak a gyűlésre, mások azt állítják, a döntést ünneplő nemesség özönlött a befagyott folyóra, hogy ilyen módon is kifejezze egyetértését

Ami tehát biztosnak tűnik: az utcán állók nem választottak, hanem ünnepelték a választottat.

Elmaradt a koronázás

A télies és nagyon hideg Budán és Pesten a főurak ezután küldöttséget menesztettek Podjebrád Györgyhöz és III. Frigyeshez. A cseh uralkodótól Mátyást követelték, az osztráktól a magyar koronát. A cseh engedett, Mátyás február közepén hazatért, de a korona nem érkezett meg. Így a koronázási szertartás is elmaradt, az új uralkodót trónra ültették ugyan a mai Mátyás-templomban, de meg nem koronázták. Azt majd hat év múlva teszik meg, miután Mátyás 80 ezer aranyért visszavásárolja az első számú magyar ékszert.

Ha nem is a Duna jegén történt a királlyá választás, a történet része lett a magyar népi folklórnak. Kriza Ildikó néprajztudós szerint Mátyás, akárcsak Szent István és Szent László, a legnépszerűbb uralkodó a magyar történelemben. Ma már nem lehet kétségbe vonni, hogy életétől napjainkig a rokonszenves ábrázolása uralkodott, de azok a közmondások, mesék, mondák, anekdoták, legendák, amelyeket a hiteles folklórgyűjtések korától kezdve néphagyománynak tekintünk, zömmel a felvilágosodás koráig vezethetők vissza. A régi magyar irodalom - a krónikáktól eltekintve - viszonylag szűkszavúan szól Mátyás királyról.

Kriza Ildikó szerint Mátyásról a leghelytállóbb Heltai summázata, amely az 1575-ben megjelent krónikájában így hangzik:

"Életében mind az egész ország reá kiált vala Máttyás királyra, hogy igen kövély, nagyravágyó, hertelen haragó és felette igen telhetetlen volna. Megnyúzná és megönné az országot a sok vámokkal és a nagy rovásokkal, mert négyszer rója vala minden esztendőben az országot, etc. De mihellyt meghala, minden ember ottan dicsirni kezdé őtet, mert mindjárt kezde bomlani a békesség az országba. Ottan megelevenülének a törökek is, és az ország egyik nyavallyából a másikba esék. Akkoron kezdé minden ember megesmerni, micsoda jeles fejedelem vólt vólna az Máttyás király. És akkoron kezdének mind az emberek mondani: De csak élne Máttyás király, bátor minden esztendőben hétszer róná meg az országot, etc."