Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Mozgássérült kislány apukájával játszik.
Nyitókép: Getty Images / SolStock

Egyszülős központ: óriási siker a CsillagPont program

Sikeresen és szívbemarkoló tapaszlatokkal zárult az Egyszülős Központ „Egyszülős CsillagPont” elnevezésű fejlesztő programjának első hat hónapja – nyilatkozta az InfoRádióban a központ vezetője.

„Lezárult a fél évvel ezelőtt indult Egyszülős Csillagpont elnevezésű fejlesztő program, amely kifejezetten sérült gyermekeket egymaguk nevelők támogatására jött létre. A programba bekapcsolódott csaknem 30 család komplex gyógypedagógiai fejlesztésben és széles körű támogatásban részesült” – közölte Nagy Anna.

Az Egyszülős Központ vezetője szerint nagyon jók, nagyon szépek, és nagyon szívbemarkolóak ennek az első hat hónapnak a tapasztalatai. 27 gyerek kapott heti szintű fejlesztést, összesen mintegy 600 órában. „Nagyon sokféle problémával fordultak hozzánk a szülők. Értelmi, mozgás-, látás-, hallássérült gyerekekkel vagy autizmussal élőkkel jöttek, úgyhogy rendkívül sokféle, színes volt a csapat. Azt hiszem, ilyen szép hat hónapom kevés volt, mint ami most mögöttünk van” – mesélte Nagy Anna. Arról is beszélt, hogy

a heti rendszerességű foglalkozásokat a szülők részvételével felkészült szakemberek tartják.

„Ez két okból is fontos. Részben azért, mert amikorra letelik ez a fél év, addigra a szülők nagyon sokat tanulnak arról, hogy hogyan tudják ők is segíteni a gyerekeket, miként folytathatják azokat a fejlesztéseket, vagy azoknak egy részét, amit közösen csináltak a gyógypedagógussal” – közölte az Egyszülős Központ vezetője.

Másrészt nagyon sok szülő arról is beszámolt, hogy korábban nem látta, mi történik a gyerekével ezeken a fejlesztéseken. A program keretében viszont közösen vehettek részt. „Természetesen folytatjuk az Egyszülős Csillagpont programunkat, várhatóan több mint 40 gyerekkel tudjuk folytatni a gyógypedagógiai fejlesztéseket a következő hónapokban” – tette hozzá Nagy Anna.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Magyarországon 341 ezer egyszülős családban több mint félmillió gyermek él, közülük legalább 16 ezren fogyatékossággal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×