Infostart.hu
eur:
380.47
usd:
322.76
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Sokszor meg sem vizsgálják, muszáj-e amputálni

Háromszor annyi amputációt végeznek Magyarországon, mint az Európai Unióban több helyen - véli a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke. Dénes Tamás szerint az is érdekes adat, hogy az egészségbiztosító ugyanannyi, vagy beavatkozástól függően több pénzt ad egy végtag eltávolítására, mint a megmentését célzó műtétre.

„Körülbelül háromszoros a magyar amputációs túlsúly. Feltűnő még, hogy nálunk nagyon sok beteg végtagját amputálják úgy, hogy nem voltak előzőleg érrekonstukcióhoz szükséges kivizsgáláson, tehát érfestésen. Ezen az arányon mindenképpen javítani kell, hogy az amputációs rátát csökkenteni lehessen” - emelte ki Dénes Tamás.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke hozzátette, a tanulmányok azt is megállapítják, hogy Magyarországon nem jöttek létre az úgynevezett érellátási centrumok, pedig a szakma több erre vonatkozó javaslatot is készített az elmúlt időszakban.

„Van az az egyszerű abszurd anomália is, hogy jelenleg egy lábamputációért többet fizet a biztosító, mint ha egy két-három órás műtéttel megmentenénk a beteg végtagját és valójában hosszabb távon az életét. Magam is több államtitkárhoz vittem az érsebészet képviselőit, hogy az érsebészet helyzetén változtassunk, de erre valahogy soha nem maradt energia” - hangsúlyozta Dénes Tamás.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke hozzátette, az érbetegek ellátása nagyon jól modellezi a magyar egészségügy működését. Nem arról van szó, hogy azért amputálják a betegek lábait, mert többet fizet az OEP, hanem arról, hogy veszteséget termelnek a kórháznak, amikor ellátják a betegeket.

„Ezért mondjuk azt, hogy a kórházi adósságállomány néha csak egy virtuális dolog, a finanszírozás rossz struktúrája miatt is alakult ki” - mondta Dénes Tamás.

Arra a kérdésre, létezik-e olyan adat, amely megmutatja, hány betegnél fordul elő, hogy rekonstrukciós érműtét helyett amputációt hajtanak végre rajta, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke azt válaszolta, náluk a betegek 60-70 százalékánál nem vizsgálták meg, megmenthető-e a lába.

Dénes Tamás kijelentette: „a szakszervezetnek nem feladata, hogy az egészségügyi államtitkársággal tárgyaljon, csak besegítünk és be is fogunk segíteni, mert akinek a feladata lenne, nem végzi el. Mi állandóan nyitottak vagyunk a szakmai tárgyalásra, de nem igazán látjuk a kiutat, mert nem kap olyan támogatást az EMMI és ezen belül az egészségügyi szaktárca, hogy ezekkel a problémákkal meg tudjon küzdeni.”

Az InfoRádió keresi az egészségügyi államtitkárságot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×