Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Ma kezdődik az őszi érettségi

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma elkezdődik a 2016/2017-es tanév őszi érettségi időszaka.

Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint október 14. és november 25. között a vizsgaszervezésre kijelölt középiskolákban (és a 20 kormányhivatal szervezésében) 151 vizsgahelyszínen 8 857 diák érettségizik.

A vizsgák 145 érettségi bizottság közreműködésével zajlanak majd. Az írásbeli vizsgák október 14-étől október 27-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete november 10., vége november 14., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka november 21-25.

A hivatal tájékoztatása szerint a diákok együttesen több mint 11 ezer vizsgát tesznek le.

A 11 ezer vizsgából (kerekítve) 3 700 vizsga emelt szintű, 7 300 pedig középszintű vizsga.

A tavaly őszi vizsgaidőszakhoz képest az emelt szintű vizsgák száma 16 százalékkal nőtt, míg a középszintű vizsgáké 8 százalékkal csökkent. A változás oka az összes vizsgán belül a javító vizsgák számának csökkenése, és a szintemelő, valamint az ismétlő vizsgák számának növekedése - írták.

A vizsgatárgyak köre és az egyes tárgyak részletes követelményei nem változtak - közölte a hivatal.

Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

Több mint 100 éve jöttek az országba, megújították a zöldségtermesztést – Testvérvárosok ápolják örökségüket

A testvértelepülési kapcsolatok sokszor formális együttműködéseknek tűnnek, ám tanulmányunk rávilágít arra, hogy mögöttük gyakran mély történeti és közösségi kötelékek húzódnak meg. Kutatásunkban azt vizsgáljuk meg, miként él tovább a magyarországi bolgárkertészek öröksége a mai bolgár-magyar önkormányzati kapcsolatokban. Országos testvértelepülési adatbázisokra és interjúkra támaszkodva mutatjuk be, hogy számos együttműködés nem véletlenszerűen jött létre: a bolgárkertészeket egykor kibocsátó, valamint az őket befogadó települések között máig élő kapcsolati hálók rajzolódnak ki. Az eredmények szerint a közös múlt, a családi emlékezet és a helyi bolgár közösségek jelenléte kulcsszerepet játszik a partnerségek kialakításában, ám a valódi, élő együttműködést a rendszeres intézményi és közösségi kapcsolattartás tartja fenn. A tanulmány így új nézőpontból értelmezi a városdiplomáciát: mint történeti gyökerekből táplálkozó, alulról építkező kapcsolatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 07:30
×
×
×
×