Infostart.hu
eur:
380.97
usd:
322.54
bux:
128391.02
2026. február 3. kedd Balázs

Finomabbak lesznek az ételek a menzán?

Módosítják az Emberi Erőforrások Minisztériumának közétkeztetési rendeletét, a változtatási tervek között egyebek mellett az is szerepel, hogy több friss tejet adnának a gyermekeknek - közölte a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Novák Katalin felidézte, hogy tavaly szeptemberben vezették be a rendeletet, amellyel az volt a céljuk, hogy a közétkeztetésben naponta részt vevő több mint egymillió gyermek minél egészségesebben táplálkozzon. Száműzni akarták a mesterséges alapanyagokat, a só és a cukor túlzott használatát, ugyanakkor azt szerették volna, ha az ételek továbbra is megfelelnek a magyar ízlésvilágnak - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ígéretüket betartva folyamatosan figyelték a visszajelzéseket a rendeletről, ennek lett az eredménye, hogy most bizonyos pontokon módosítják a jogszabályt.

Az érintettek gyakran kifogásolták, hogy túl kevés sót tesznek az ételekbe. Az idősebb korosztályok esetében eddig is csak lépcsőzetesen csökkentették a sótartalmat, most ezt a fokozatosságot a fiatalabbakra, így az egy-három és a négy-hat évesek csoportjára is kiterjesztették - mondta.

Az államtitkár kiemelte, hogy nem cél a só teljes elhagyása, az viszont igen, hogy az ízesítés mértéke az egészségügyi határérték alatt maradjon. A tervezett módosítás lényege, hogy a sócsökkentés kevésbé legyen drasztikus - jegyezte meg.

A változtatások másik fontos eleme, hogy több friss tejet akarnak adni a gyermekeknek. Hozzáfűzte: ezzel együtt az is cél, hogy a háromévesnél idősebbek magasabb zsírtartalmú, "természetesebb" tejet kapjanak. Novák Katalin cáfolta azt a sajtóban olvasható vélekedést, amely szerint a tejtermékekre vonatkozó előírások módosítása közvetlenül növeli az étkeztetés költségeit.

Az államtitkár a harmadik legfontosabb változásnak azt nevezte, hogy még tovább szigorítanák, minden korosztály esetében tiltanák az édesítőszerek használatát.

A tervezett módosításokat még az ősszel életbe léptetik - közölte Novák Katalin.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

A korábbi egyeztésekkel szemben most már olyan személyek kerültek az ukrán és az orosz delegáció élére, akik jól ismerik a frontot, és vélhetően nem politikai megoldást keresnek, hanem a realitások mentén a háború lezárására keresnek technikai megoldásokat – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. A posztszovjet térség szakértője szerint van remény arra, hogy a felek közötti szerdai, csütörtöki tárgyalási forduló már nem fog zsákutcába vezetni.

Szlovákiában már a legmagasabb kormányköröket is elérte az Epstein-botrány

Egyre több szlovákiai vonatkozás kerül napvilágra a Jeffrey Epstein amerikai pénzemberhez és elítélt szexuális bűnelkövetőhöz kapcsolódó, nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az ügy politikai hullámokat is vetett Pozsonyban: lemondott Robert Fico miniszterelnök egyik tanácsadója, és az ellenzék további magyarázatokat követel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×