Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Vona: az alaptörvény-módosítás a nemzet ügye

A Jobbik elnöke szerint az alaptörvény tervezett módosítása a nemzet ügye, és a változtatás célja, hogy megvédjék Magyarországot a kötelező betelepítési kvótákkal szemben.

Vona Gábor szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: nem csinálnak presztízskérdést abból, hogy kinek a javaslatát fogadja el a Ház, a lényeg, hogy a módosítás megfelelő legyen. Ez nem arról szól, hogy "a homokozóban kinek szebb a lapátja" - fogalmazott.

Megerősítette, pártja részt kíván venni a javaslat megvitatásában, támogatását pedig a konkrét szöveg ismeretében tudja megadni.

Az ellenzéki politikus szerint egyedül a Jobbik tudja biztosítani a kétharmados támogatást a kormánypárti szavazatok mellett, ezért négyszemközti találkozóra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt. Mint mondta, a vitákat félretéve képesnek kell lenni megoldást találni, ezért konstruktivitást ajánlott és kért.

Vona Gábor egyúttal sajnálatosnak nevezte, hogy a baloldali pártok "képtelenek lejönni a rossz vágányról", ami migránsok betelepítését eredményezné.

A kormányfő előző napi szavait úgy kommentálta: nem új egység, hanem új megosztottság született a népszavazáson, mert sok magyar volt, aki noha elutasítja a kvótákat, nem vett részt a referendumon, nem kívánt pártpolitikai kampány részesévé válni. Egyúttal azt kérte: a kormány ne próbálja Fidesz-támogatóként beállítani azokat, akik szavaztak.

Vona Gábor arra is kitért, szerinte a referendum nem volt jó eszköz az ország megvédésére, a kormányfő vesztesként, "hátizsákjában egy érvénytelen népszavazással" vesz részt az Európai Tanács ülésein.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×