Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.71
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Jövő márciusban állhat forgalomba az első felújított metrószerelvény

Jövő márciusban forgalomba állhat az első felújított metrószerelvény a 3-as vonalon, a Metrowagonmash által szállított prototípus jármű a napokban kezdi meg a próbafutásokat - jelentette be Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten.

A 3-as metró járműtelepén tartott sajtótájékoztatón a felújított szerelvény prototípusát mutatták be az újságíróknak. Az esemény előtt Bolla Tibor az MTI-nek elmondta, befejeződtek a szükséges tesztek, így a szerelvény az alagútban is megkezdheti a próbafutásokat. A tartampróbát üzemidőn kívül végzik majd, így az nem befolyásolja a metró utasforgalmi üzemét.

Jövő márciusban állhat forgalomba az első felújított metrószerelvény

A BKV és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által felügyelt tesztsorozaton 15 ezer kilométert kell a szerelvénynek lefutnia hibamentesen, ezt követően kaphatja meg a típusengedélyt és indulhat meg a sorozatgyártás. Az orosz partner vállalása szerint a jármű jövő januárban szerezheti meg a típusengedélyt.

Bolla Tibor elmondása szerint a következő hónapokban két újabb szerelvény érkezik Budapestre, majd havi két újabb szerelvényt szállíthat le az orosz gyártó.

Jövő márciusban állhat forgalomba az első felújított metrószerelvény

A metrók eredeti gyártója, a Metrowagonmash újítja fel a 222 kocsit 219 millió euróért, az utolsó szerelvény 2018 második felében érkezhet meg Budapestre.

A vezérigazgató hangsúlyozta: új, energiavisszatápláló meghajtó rendszerrel szerelik fel a kocsikat, emiatt alacsonyabb lehet az üzemeltetési költség és az alagút sem fog felmelegedni. A 2-es vonal szerelvényeihez igazították a külső és belső színvilágot, az utastérbe nem került klíma, mert Bolla Tibor elmondása szerint jelentős többletköltséggel járt volna.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×