Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

A gyermekorvosok is megérzik az új tanévet

A tanév kezdetekor inkább a pszichés okok, az ősz végén, a télen már a vitamin és nyomelem hiány játszik közre a gyermekek megbetegedésében - mondta el az InfoRádiónak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

A bölcsőde- és óvodakezdés csúcsidőszaknak számít a háziorvosi rendelőkben: a közösségbe belépő vagy visszakerülő gyerekek egymásnak adják át a különböző fertőzéseket és vírusokat.

„Szeptemberben mindössze két hét alatt a duplájára nő a forgalom a rendelőkben, az orvosok pedig rendkívül leterheltek a bölcsődék és óvodák megnyitását követően.A csoportok fele gyakorlatilag folyamatosan beteg, így nagy az újrafertőződés veszélye, amely könnyen felülfertőzéshez és komoly szövődményekhez vezethet. A gyermekorvosok mellett a felnőtt háziorvosoknál is megugrik a betegek száma, hiszen a bölcsődéből hazacipelt vírusok a gyengébb immunrendszerrel rendelkező szülőket vagy nagyszülőket is könnyen megfertőzik” – hívta fel a figyelmet Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

A szakember rámutatott, hogy a bölcsőde- és óvodakezdéskor leginkább a felsőlégúti fertőzések terjednek, amelyeknek 90 százalékát vírusok okozzák. A betegség általában fejfájással, orrdugulással, köhögéssel, valamint enyhe, 1-2 napos lázzal jár, gyógyszer azonban nincs rá, tüneti kezeléssel és megfelelő mennyiségű pihenéssel orvosolható.

A tipikus bölcsődei megbetegedések ellen a lehető legjobb védekezés a megelőzés. Az élet első 1000 napjában a változatos, vitaminokban és nyomelemekben gazdag táplálás megerősíti a gyerekek immunrendszerét, így nem csak kevésbé lesznek fogékonyak a vírusokra, de hamarabb ki is gyógyulnak belőle” – hangsúlyozta Póta György.

„A megfelelő D-vitamin-bevitel a prevenció egyik legfontosabb eleme, a vitamin szintje és az immunrendszer erőssége szinte egyenesen arányos. Nagyon fontos a vas pótlása is, ugyanis hiányában vérszegénység alakulhat ki, amely gyengeséghez, a vírusokkal szembeni fogékonysághoz és hosszan elnyúló betegeskedéshez vezethet”- tette hozzá a szakértő.

Utalt arra, hogy a legfrissebb hazai, iparági kutatás szerint az 1-3 éves korosztály csaknem fele soha, vagy havonta maximum egyszer kap D-vitamint. De a megfelelő C-vitamin-bevitelről és a vaspótlásról is csak a szülők kis része gondoskodik: mindössze a korosztály negyede kap naponta C-vitamint, ideális mennyiségű vashoz pedig tízből egy baba jut.

Bár az anyatejes, vagy annak hiányában a tápszeres táplálásnak köszönhetően az újszülöttek többsége hozzájut a megfelelő tápanyagokhoz, a vitaminpótlást és a tejalapú táplálást később sem lenne szabad abbahagyni. A szilárd ételek bevezetését követően a változatos és vitamindús étrendet érdemes kiegészíteni például a korosztály számára kifejlesztett tejalapú gyerekitalokkal is, amelyek segíthetnek az immunrendszer támogatásában. A megfelelő táplálás ráadásul nem csak a közösségbe való bekerülésre készíti fel a szervezetet, de olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében is jelentős szerepet játszik, mint a cukorbetegség, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések” -  hangsúlyozta Póta György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×