Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
321.92
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Fürjes: hónapokkal korábban kész lehet a Dagály

Nagyon kevés az olyan létesítmény Magyarországon, amelyet a 2024-es budapesti olimpiai pályázathoz kapcsolódóan kell megépíteni - mondta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat vezetője az InfoRádióban. Fürjes Balázs elmondta, hogy hónapokkal a végső határidő előtt befejeződhet a Dagály Uszodakomplexum építése: még a tél végén, a tavasz beállta előtt átadhatják azt.

Az olimpiai pályázat győzelmének az értékét növeli, ha mind a négy pályázó a célszalag mögött áll – mondta a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa a 2024-es budapesti olimpiai pályázat vezetője arra reagálva, hogy Róma nyáron megválasztott új főpolgármestere felvetette a visszalépés lehetőségét.

Fürjes Balázs az InfoRádió Aréna című műsorában azt is elmondta, hogy milyen feladatokat kell elvégezni jövő őszig a játékokról döntő limai kongresszusig.

„Egyre részletesebben meg kell tervezni a budapesti olimpiát – a terv jelent helyszíneket és létesítményeket. Az alapvető tervünket már leadtuk februárban, ami nagyon épít az Agenda 2020-ra. Azért is pályázunk, mert 2024-ig az olimpia rendezésétől függetlenül szinte minden feltételünk adott lesz, a sportlétesítmények több mint 80 százaléka rendelkezésre fog állni olimpiától függetlenül” - ismertette Fürjes Balázs.

A kormánybiztos közölte, hogy a második leadási körben finomhangolást is el fognak végezni.

„Ezeket mind-mind a nemzetközi szakszövetségekkel való párbeszéd ihlette. Például a Hungexpo Budapesti Vásárcsarnok francia üzemeltető-tulajdonosa jelentős csarnok-irodafejlesztéseket tervez. Kiderült, hogy néhány sportágat azokban a kiállítási csarnokokban – amik egyébként is ott lesznek, és az olimpia után is ott maradnak – el tudunk helyezni. Egy másik ilyen változás lesz a pályázatban, hogy a nyitó- és a záróünnepséget a Puskás Stadionban tartanánk meg, ha sikerülne Budapesten olimpiát rendezni” - fogalmazott a 2024-es budapesti olimpiai pályázat vezetője.

Fürjes Balázs arról is beszámolt, hogy az utóhasznosítási terveket 15 éves távlatban kell elkészíteni.

Kiemelte:

„nagyon kevés létesítmény lesz az, amit 2024-ben nekünk az olimpia miatt kell megépítenünk. Öt vagy annál kevesebb sportlétesítmény lesz.”

„Tulajdonképpen még ez is túlzó szám, mert az atlétika stadion 15 ezres nézőszámmal megmarad” - tette hozzá.

A budapesti olimpia támogatottsága egyébként a négy pályázó közül jelenleg a harmadik, Rómát előzzük meg, ahol körülbelül 50 százalékos az olimpia támogatottsága.

Hónapokkal hamarabb elkészülhet a Dagály uszoda

A jövő évi vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan, de nem annak a költségén újítják fel a Császár-Komjádi Sportuszodát. A létesítmény október és május között teljes rekonstrukción esik át, a külső medencék januárig nyitva lesznek.

Tartják az építési költségeket, vagyis sem a Dagály Uszodakomplexumhoz, sem az egyéb létesítményfejlesztésekhez kapcsolódó kiadások nem lépik túl az előirányzottat – mondta a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa.

Fürjes Balázs hozzátette: időben át tudják adni a reményei szerint olimpiai helyszínként szolgáló Dagály Uszodakomplexumot.

„Talán ma már kijelenthetjük, hogy hónapokkal a végső határidő előtt be tudjuk fejezni ezt a munkát. Az év elején csak a próbaüzemekre kerül sor, még a tél végén, a tavasz beállta előtt átadhatjuk”

- fogalmazott a 2024-es budapesti olimpiai pályázat vezetője.

Fürjes Balázs beszélt a Margit-szigeti Hajós Alfréd uszoda és a Császár-Komjádi Sportuszoda felújításáról is, utóbbiról azt mondta: ráfér az alapos rekonstrukció.

„A vizes vb arra is kitűnő alkalom, hogy végre elvégezzük azt, amire a vizes világbajnokságtól teljesen függetlenül szükség van. Így ez nem is a vizes vb költsége. Jó alaposan, kívül-belül felújítjuk: a belső medencéket, az öltözőket, a technikai létesítményeket, a gépészetet és a külső medencetereket is. Erre október és május között sor fog kerülni a Komjádi esetében” - jelentette ki Fürjes Balázs.

A kormánybiztos azt is közölte, hogy a külső medencéket a Császár-Komjádi Sportuszoda januárig nyitva tudják tartani, de Budapesten a Tüskecsarnok felépülésével, illetve az addigra várhatóan befejeződő BVSC uszoda felújításával január után is, a Császár-Komjádi Sportuszoda újbóli megnyitásáig lesz elég vizes felület.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×