Infostart.hu
eur:
380.9
usd:
323.32
bux:
130592.69
2026. február 3. kedd Balázs

Már kevésbé fogy a magyar

Kevesebben születtek, de kevesebben is haltak meg 2016 első hat hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Azt írták, hogy az első fél évben 43 ezer 594 gyermek jött a világra, ami 1,8 százalékos visszaesést jelent. A halálozások száma ugyanakkor 9,5 százalékkal csökkent, 62 ezer 978 volt január és június között.

A természetes fogyás idén 19 ezer 384 volt, 5833-mal kevesebb az egy évvel korábbinál - emelték ki.

Februárban és márciusban többen, a másik négy hónapban kevesebben látták meg a napvilágot, mint tavaly. Április-júniusban átlagosan 5 százalékkal visszaesett a születések száma 2015-höz képest.

Ami a halálozásokat illeti, a májusi elenyésző emelkedést leszámítva az év többi hónapjában számottevően kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb mérséklődés január-áprilisban történt, ekkor az elhunytak száma átlagosan 14 százalékkal csökkent.

Mivel a születések számának visszaesése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, a természetes fogyás mérséklődött - hangsúlyozták.

Az év során folytatódott a házasságkötések számának "hosszabb időszak óta tartó figyelemre méltó emelkedése". Az idén januártól júniusig anyakönyvezett 21 ezer 921 frigy 19 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Különösen a február-áprilisi növekedés volt jelentős - fűzték hozzá.

Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 12,9 halálozás jutott 2016-ban. Előbbi 0,2, utóbbi 1,4 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,2 ezrelékponttal 4 ezrelékre csökkent.

Ezer élveszületésre 4,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés a tavaly január-júniusihoz képest.

A születések száma régiónként különböző mértékben változott. Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön enyhén emelkedett, míg a többi régióban mérséklődött. A csökkenés a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon volt jelentős.

Az elhunytak száma mindegyik régióban visszaesett, különösen a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön.

A természetes fogyás üteme az összes régióban mérséklődött, a legnagyobb csökkenést az Észak-Alföldön regisztrálták.

A házasságkötések száma mindegyik régióban emelkedett, kimagasló mértékben Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön - olvasható a népmozgalmi tájékoztatóban.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×