Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
322.16
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

A tanárok és a hallgatók pénze is több lesz a felsőoktatásban

A kormány dolgozik azon, hogy minél több fiatal kutatót tudjon Magyarországon tartani, ahogyan a felsőoktatási dolgozók további illetményemelésének kidolgozása is folyamatban van - mondta Palkovics László akadémikus, oktatási államtitkár csütörtökön Szegen a fizikusok vándorgyűlésén.

Az államtitkár a Beilleszkedés és visszailleszkedés a magyar tudomány intézményrendszerébe elnevezésű tudománypolitikai fórumon kiemelte, hogy a kormány célja innovációs központtá alakítani Magyarországot.

Jelenleg a kutatás-fejlesztés-innovációs (K+F+I) ráfordítások több mint felét a nagyvállalati szektor adja, a felsőoktatás K+F+I-költsége stagnált az elmúlt években. Ezen változtatni kell, tartósan be kell építeni a költségvetésbe - mondta az államtitkár.

Kifejtette: kutatói utánpótlásban "nem állunk jól", a doktori iskolákba beiratkozottak 23 százaléka szerez csak tudományos fokozatot; és túl sok az önálló doktori iskola. A problémák között említette, hogy a magyar egyetemeknek kevés bevétele származik közvetlen K+F+I-forrásból, ráadásul a forrásfelhasználás hatásfoka sem jó.

A kormány több módon próbálja segíteni, hogy az oktatási intézmények és a vállalati szféra együtt tudjon működni - fejtette ki. Bevezették német mintára a mesteroktató kategóriát. Ennek lényege, hogy az egyetemeken olyan ember is taníthasson, akinek ugyan nincs tudományos fokozata, de van hosszú, vállalati szférában szerzett gyakorlati tudása.

Idén három helyen, Kisvárdán, Hatvanban és Siófokon elindították az úgynevezett Közösségi Felsőoktatási Képző Központokat. Az új forma lényege, hogy egy meglévő felsőoktatási intézmény viszi el a képzését olyan régiókba, ahol azt a közösség igényli. Azaz nem önálló intézményről, hanem együttműködési formáról van szó. "Úgy tűnik, van létjogosultsága ezeknek az intézeteknek" - fogalmazott Palkovics.

Az államtitkár a duális képzést is sikeresnek nevezte, mint mondta, tavaly 200 vállalat 500 hallgatót vett fel; idén már háromezer helyet hirdettek meg a vállalatok, ezekre tízezer hallgató jelentkezett.

Hozzátette: a felsőoktatási törvényt is módosították annak érdekében, hogy az oktatási intézmények könnyebben "vállalkozóvá válhassanak", azaz tudjanak a vállalati szférától érkező megrendeléseket teljesíteni.

Az oktatási államtitkár elmondta: átalakították a doktori képzést is, nőtt a képzés hossza és növelték az előírt kreditek számát, de emelkedett az ösztöndíj mértéke is. Az ösztöndíjemelésnek még nincs vége, és most dolgoznak a felsőoktatásban dolgozók illetményemelésének második szakaszán is - hangsúlyozta.

Kifejtette: a cél az, hogy a jelenlegi mintegy 38 ezerről 2020-ig 56 ezerre nőjön a kutatók száma.

Új Nemzeti Kiválóság ösztöndíjprogramot is indítanak azzal a céllal, hogy itthon tartsák a fiatal hallgatókat, az ösztöndíjra idén 2,2 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.

Elmondta: a 2014-2020-as uniós programozási időszakban tudományos kutatásokra és infrastruktúrafejlesztésre összesen 45 milliárd forint áll rendelkezésre; ebből intézményfejlesztésre 20 milliárd forintot már meghirdettek. Tudományos utánpótlásra 9,4 milliárdot lehet fordítani, nemzetköziesítést előmozdító egyéb tematikus támogatásként 15,4 milliárdos keret áll rendelkezésre.

Palkovics László a fórumon kijelentette: azoknak a Lendület-csoportoknak, amelyeknek idén lejár a támogatása, de az oktatási intézmények javasolják a programok folytatását, az Emberi Erőforrások Minisztériuma a jövő évben - az intézmény költségvetésébe beépítve - biztosítja a forrást.

Az augusztus 24-27. között zajló Fizikus Vándorgyűlés a magyar fizikusközösség háromévente rendezett országos találkozója, amelyen háromszáznál több kutató, fizikatanár és egyetemi hallgató vesz részt - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A vándorgyűlés első napján Dombi József, a szegedi fizika legendás alakja, a hazai fizikusok doyenje vette át a Marx György Felsőoktatási Életműdíjat. Kiemelt téma volt szerdán a magyar tudomány évtizedek óta egyik legfontosabb infrastrukturális beruházása, a szegedi lézerközpont.

Az Európai Unió kiemelt tudományos fejlesztése három országban párhuzamosan valósul meg. A Szeged határában épülő Attoszekundumos Fényimpulzus Forrás 2018-ban induló tudományos programját nemzetközi csapat tervezi és valósítja meg, a munkában a magyarországi és szegedi fizikusok meghatározó szerepet vállaltak.

A pénteki zárónapon a szervezők a vendéglátó város lakosságának figyelmét is szeretnék a fizikára irányítani egy nyilvános panelvitával, amelyet Energiánk és környezetünk címmel tartanak.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×