Infostart.hu
eur:
379.85
usd:
321.98
bux:
126972.23
2026. február 23. hétfő Alfréd

Ne hagyja magára a gyermekét iskolakezdéskor!

Akár testi tüneteket is okozhat az iskola, ezért fontos nagyon odafigyelni azokra a gyerekekre, akik most kezdik az első osztályt. A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának gyermek klinikai szakpszichológusa szerint a szülők sokat tehetnek azért, hogy a gyerek pozitív élményként élje meg az iskolakezdést.

Csenki Laura elmondta: az iskolakezdés miatt főként a szorongóbb alkatú gyerekeknél jelentkezhetnek úgynevezett internalizáló tünetek, olyanok, amelyek inkább befelé képeznek tüneteket. Ilyen a szorongás, a szomatizációs tünetek, a fejfájás, a hasfájás, és az is előfordul, hogy újra bepisilnek a gyerekek. Míg az elevenebb gyerekek inkább ingerlékenyebbek lesznek, és magatartásproblémáik lesznek.

Hozzátette, hogy a szülő már bőven az iskolakezdés előtt nagyon sokat tehet azért, hogy ez a változással járó krízishelyzet a legkevésbé viselje meg a gyereket.

„Általános, közhelyszerűen elcsépelt tanácsoknak tűnnek, de ettől függetlenül nagyon fontos, hogy a szülő minél többet beszélgessen a gyermekével arról, hogy mi vár rá az iskolában, mi fog vele történni” - hangsúlyozta a szakpszichológus.

Tanácsa szerint ezek inkább pozitív, építő jellegű beszélgetések legyenek.

„Sokat segít a gyereknek, ha a szülő saját pozitív példát hoz az életéből. Ha a szülő ismeri azt a közeget, ahová járni fog, akkor írja le neki szóban, de ha van egy idősebb ismerős, szomszéd gyerek, akkor kérjük meg őt, hogy meséljen egy kicsit neki az iskoláról. A szülő megteheti azt is, hogy többször elsétálnak az iskola felé” - javasolta Csenki Laura.

„Ha a szülő az iskolakezdés után kellően odafigyel a gyerekére, és beszélget vele az iskolai élményeiről, akkor egyrészt tájékozott lesz abban, hogy mi történt ott, másrészt pedig a gyerek számára is megnyugtató, ha erről be tud számolni, és el tudja mondani akár a pozitív, akár a negatív élményeit” - fogalmazott a gyermek klinikai szakpszichológus.

Gyerektől és helyzettől is függ, de ezek általában két-három hónapon belül rendeződni szoktak. Ha ez nem történik meg, hanem a tünetek tartósan fent maradnak, akkor mindenféleképpen érdemes ezt első körben a pedagógusokkal átbeszélni, ha pedig mindannyian úgy látják, akkor érdemes pszichológustól segítséget kérni” - tanácsolta a szakember.

Elmondta, hogy tapasztalataik szerint az iskolával kapcsolatos problémákkal október végén, november elején szoktak a szülők szakemberhez fordulni, mivel addigra már a probléma természetes rendeződése megtörtént volna.

Hozzátette, hogy általában a pedagógusok is érzékenyek arra, hogy a problémák 2-3 hónapon belül elmúlnak-e a gyerekeknél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Mi lesz, ha Donald Trump tényleg megtámadja Amerika legnagyobb ellenségét? - Mutatunk 5 lehetséges forgatókönyvet

Donald Trump amerikai elnök állítólag erősen hajlik afelé, hogy megtámadja Iránt: több amerikai lap is megszellőztette a hétvégén, hogy a politikus legalább egy limitált, légi képességekre támaszkodó, stratégiai célpontokra korlátozódó katonai csapást végre akar hajtani a síita hatalom ellen. Egy Venezuelához hasonló, gyors és sikeres, párórás akció azonban abszolút nem borítékolható - sőt, kifejezetten valószínűtlen -, Irán ugyanis mind katonailag, mind politikailag, mind földrajzilag sokkal keményebb dió. Nézzünk meg öt forgatókönyvet, mi történhet, ha Donald Trump tényleg megtámadja Iránt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×