eur:
400.26
usd:
362.91
bux:
0
2024. október 3. csütörtök Helga

Folyamatosan veszít a pozíciójából a Balaton - lapszemle

A Magyar Nemzet azt írja, hogy több mint egy hónappal a betelepítési kvótáról szóló népszavazás előtt hetente alig ezren kérik felvételüket a levélben szavazók névjegyzékbe. A Magyar Idők úgy tudja, hogy több nagyobb vállalkozás is munkásszállók kialakítását fontolgatja.

 A Magyar Nemzet azt írja, hogy több mint egy hónappal a betelepítési kvótáról szóló népszavazás előtt hetente alig ezren kérik felvételüket a levélben szavazók névjegyzékbe. A lap szerint ez kevés, ha figyelembe vesszük, hogy mostanra több mint 800 ezer határon túli magyar kapott állampolgárságot, és 700 ezren már választókorúak közülük.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy több nagyobb vállalkozás is munkásszállók kialakítását fontolgatja, és az építkezéseket a nemrégiben elfogadott jogszabályok is támogathatják. Az új szállókba az ország különböző vidékeiről érkező munkások mellett külföldi dolgozók is beköltözhetnének.

A napi.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy egyetlen megye vagy térség sem produkált olyan mértékű gazdasági visszaesést a rendszerváltás után, mint a balatoni. Ha önálló megye lenne, akkor a balatoni régió azok közé tartozna, amelyek folyamatosan veszítenek a pozíciójukból.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy augusztus közepén hárommilliárd köbméter gáz volt a tárolókban. Ez 700 millió köbméterrel haladja meg az egy évvel korábbit és kicsit kevesebb a két évvel ezelőttinél.

A Népszabadság szerint egy felmérés azt bizonyítja, hogy tízből kilenc szállásadót már ért kisebb-nagyobb lopás. A meglovasított holmik listáját a törölközők, evőeszközök, az ágyneműk, a képek, a festmények és a távirányítók vezetik, de volt, ahonnan 15 négyzetméter laminált padlót vittek el a vendégek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×