Infostart.hu
eur:
375.19
usd:
318.05
bux:
127275.6
2026. február 26. csütörtök Edina

Így verik át az álláskeresőket

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya óvatosságra inti az álláskeresőket!

Egy népszerű internetes álláskereső oldalon tettek közzé ismeretlenek egy álláshirdetést, amelyben jól fizető munkalehetőséget kínáltak. A pályázók csak úgy nyerhették el a meghirdetett állást, ha előtte egy tanfolyamot elvégeznek. Ennek a díját - hetvenezer forintot - előre el kellett utalni egy megadott bankszámlaszámra. Az utalást követően a sértettek jelentkeztek a képzés helyszíneként megadott címen, azonban ott szembesültek azzal, hogy nincs semmiféle oktatás. Ezt követően hiába próbálták meg felvenni a kapcsolatot a hirdetővel, már nem lehetett elérni.

Feljelentést tettek a rendőrségen. A Szolnoki Rendőrkapitányság csalás vétség gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az esettel kapcsolatban fel kívánja hívni a figyelmet az alábbiakra:

  • A munkavállalók egy-egy jó állás reményében óvatlanul dönthetnek, ezáltal könnyebben válhatnak csalók áldozatává.
  • A fent említett trükk jól ismert, korábban is előfordult már az ország különböző pontjain, hogy megtévesztettek álláskeresőket hasonló módszerrel.

A rendőrség minden esetben azt javasolja, hogy mielőtt bárki is pénzt utalna egy ismeretlennek, ellenőrizze le annak személyazonosságát, kérjen referenciákat, kontroll telefonszámot!

A legálisan működő vállalkozások több csatornán is leellenőrizhetők. Ha lehetősége van rá, akkor mindig keresse fel az adott hirdető telephelyét, nézze meg, valóban folyik-e ott munka, valóban az van ott, amiről az adott hirdetés szól!

Az internet is nagy segítséget jelenthet egy-egy cég valódiságának ellenőrzésénél. Itt számos forrás, csatorna áll rendelkezésre. Amennyiben csatlakozott egy közösségi oldalhoz, kérjen információt ismerőseitől, hátha ott lesz olyan, aki ismeri az adott hirdetés feladóját!

Szerződéskötés előtt, ráadásul telefonon a legálisan működő munkáltatók - de ugyanígy a bankok, pénzintézetek - soha nem kérnek előre pénzt a munkavállalótól/ügyfeleiktől!

Amennyiben mégis pénzt ad át, minden esetben készítsenek szerződést, amelyen mindkét fél feltünteti az adatait. A bűnmegelőzési szakemberek tapasztalatai szerint a csalók csak a legvégső esetben mutatják meg saját személyes okmányaikat, így aki vonakodik azt átadni egy szerződésnél, az már gyanús lehet!

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta. Nagy Márton gazdasági miniszter kijelentéséről, amely szerint csak öt nagybank kellene, hogy maradjon, Gulyás Gergely azt mondta: ez nem a kormányzati álláspont, „nem kívánunk a piacba beavatkozni. A kormány nem akarja meghatározni a Magyarországon tevékeny bankok számát.”

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a piacok?

Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a piacok?

Szerda este közzétetet legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában is iránykeresés látszik, Amerikában pedig kis esés jöhet a tőzsdéken. Ma ismét felpörögnek a nemzetközi események. Délelőtt Lagarde EKB-elnök beszédét figyelik árgus szemekkel a befektetők, majd az eurózóna hitelezési adatai és inflációs várakozásai érkeznek. Délután az amerikai heti friss munkanélküli segélykérelmek száma ad újabb impulzust a piacoknak az ottani munkaerőpiac állapotáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×