Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Felgyorsulhat a börtönprogram

Több lap is megírta, hogy egy rendelettervezet alapján felgyorsíthatja a kabinet a börtönprogramot. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági helyettese szerint a bürokratikus akadályok nélkül akár egy évvel hamarabb is befejezhető az összesen 9 települést érintő beruházás.

„Előrelépést jelent, mert sürgősen el kell kezdeni a munkát ahhoz, hogy 2018-ra a célkitűzések megvalósuljanak” - jelentette ki Lajtár József vezérőrnagy.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági helyettese hozzátette a férőhely problémát szoros határidőn belül meg kell oldani. Ezért is jó, hogy az építkezés során szükséges bürokratikus lépések kihagyhatók, így fölgyorsul a folyamat.

„A számításaink szerint ez legalább egy évet jelent a beruházás megvalósulásában” - mondta Lajtár József vezérőrnagy.

Ha elfogadja a kormány a rendelettervezetet, nem kell majd többek között építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, településképi véleményezési eljárást folytatni a kilenc érintett településen tervezett börtönberuházás esetén, amely 4500 fővel tudja bővíteni a fogvatartotti létszámot.

„Az előkészítés befejeződött, amennyiben a kormány elfogadja és nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánítja, azonnal megkezdődhet a közbeszerzési eljárás engedélyeztetése és az eljárás. Számításaink szerint idén eredményt tudunk hirdetni, jövő évben meg tudjuk kötni a szerződést és 2017. március 1-jén át tudjuk adni a kivitelezőknek a területeket, azaz megkezdődhet a beruház mind a kilenc településen” - mondta Lajtár József vezérőrnagy.

A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági helyettese hozzátette, a beruházást 2018. második félévében kell befejezni, a fogvatartotti létszámot folyamatosan töltik föl és 2019-ben már teljes kapacitással fognak üzemelni a börtönkomplexumok.

A beruházás azért is fontos, mert több elítélt a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult a fogvatartásuk körülményei miatt. Az új börtönök férőhely-tartalékot jelentenek – emelte ki a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának gazdasági helyettese.

„Ez minimális, nem lehet a jelenlegi létszámra pontosan kalkulálni, néhány nap alatt megint száz százalék fölé mehet a kihasználtság, a cél pedig az, hogy folyamatosan alatta legyen” - mondta Lajtár József vezérőrnagy.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×