eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Kiheverték a vasárnapi boltzárat az üzletláncok - lapszemle

A rendszerváltozás óta nem jutott ilyen kevés gyermek egy óvodai pedagógusra, azonban a leszakadó régiókban az országos átlag másfélszeresét is elérheti az egy szakemberre jutó gyermekek száma - olvasható a Népszabadságban. Elrendelték a karcagi Kun-Mediátor Kft. felszámolását - tudta meg a Magyar Nemzet.

A rendszerváltozás óta nem jutott ilyen kevés gyermek egy óvodai pedagógusra, azonban a leszakadó régiókban az országos átlag másfélszeresét is elérheti az egy szakemberre jutó gyermekek száma - olvasható a Népszabadságban. A napilap ugyanakkor azt írja. idén 3145-en jelentkeztek első helyen óvodapedagógusnak, ezzel 2016-ban ez volt a második legnépszerűbb szak a gazdálkodás és menedzsment mögött.

Kiheverték a vasárnapi boltzárat a nagyobb üzletláncok, a Sparnál a forgalom már nagyon közel van a törvény bevezetése előtti időszakéhoz, más láncoknál is hasonló folyamatokról számoltak be - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint az egyik legnagyobb vitát továbbra is a vasárnapi pótlék kérdése és a plusz pihenőnapok ügye jelenti, ezekről legkorábban az ősszel tárgyalhat a kormány az érdekvédelmi szervezetekkel.

Tavaly 882-en, idén június végéig 344- en jelentkeztek önkéntes tartalékos katonának – válaszolta a Magyar Idők megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya. A legtöbben Pest megyéből, azon belül is a fővárosból jelentkeztek. Jelenleg körülbelül 5500 önkéntes tartalékosa van a Magyar Honvédségnek, a tárca szerint biztosított az önkéntes haderő utánpótlása.

Elrendelték a karcagi Kun-Mediátor Kft. felszámolását - tudta meg a Magyar Nemzet a károsultak egy részét képviselő ügyvédtől. A cikk szerint valószínűleg csak a dolgozói bérek kifizetésére lesz fedezet. A Kun-Mediátor Kft. vezetője, az Interpol által is körözött Dobrai Sándorné csaknem ezer embert károsított meg több mint 10 milliárd forintra - egyes becslések szerint 20 milliárd forintra - piramisjátékra hasonlító módszerrel.

Tulajdonost váltott az egyik legnagyobb fővárosi taxis fuvarszervező társaság – tudta meg a Népszabadság. 650 autós flottát tervező BT mögött álló csoport egyik tagja a reptéri Zóna Taxiról ismertté vált Veres István. Tíz évvel ezelőtt Veres cége nyerte meg a budapesti repülőtér kizárólagosságot biztosító tenderét, aztán a Zóna Taxit – máig vitatott körülmények között – szerződésszegésre hivatkozva kitették a reptérről. Az ügyben máig tarta a büntetőeljárás, melyben Veres István is érintett. Ebben azzal vádolják a Budapest Airport két munkatársát, hogy ellenszolgáltatás fejében segítették hozzá a céget a tender megnyeréséhez.

Az ősztől várható béremelés lassíthatja az egészségügyben dolgozók elvándorlását a Magyar Idők szerint. A lap az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ legfrissebb adataira hivatkozva írja, hogy idén az első fél évben 419 orvos, 259 szakdolgozó, 108 fogorvos és 23 gyógyszerész kérte ki a külföldi munkavégzéshez szükséges igazolást. A lap szerint az elvándorlás üteme lassult az elmúlt években.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×