Infostart.hu
eur:
379.39
usd:
321.83
bux:
131113.03
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Nézőpont: lesz baloldali összefogás

A Nézőpont Intézet elemzője szerint már nem kérdés, hogy lesz baloldali összefogás 2018-ra, de mivel az MSZP mind a kötelező betelepítési kvótáról, mind Gyurcsány Ferencről a társadalom többségével ellentétes álláspontot képvisel, a választásig nem fogja tudni növelni a táborát.

Deák Dániel az M1 aktuális csatornán hétfőn az MSZP két hete megválasztott elnökéről azt mondta: Molnár Gyula egyre inkább közelíti pártja politikáját a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióéhoz (DK), erre példa az új MSZP-álláspont a kötelező betelepítési kvótáról.

Korábban a szocialisták is kritizálták a kvótát, és túlzónak tartották az elutasítása miatti büntetést - mondta -, Molnár Gyula azonban legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a kvótát uniós kötelezettségként el kell fogadni. A kvóta mellett korábban csak a DK és a Liberálisok álltak ki - tette hozzá az elemző.

Véleménye szerint ezzel az MSZP-elnök a DK-val kialakítandó együttműködést készíti elő, "az elkövetkező két évben akár össze is olvadhat a két párt", ez pedig azt mutatja, hogy mivel a társadalom széles rétegeit nem tudják megszólítani, a szocialisták a szűk balliberális közeghez akarnak szólni.

Az tehát, hogy lesz-e baloldali összefogás, már nem kérdés, az viszont, hogy abban melyik párt hogyan tudja érvényesíteni az érdekeit, illetve melyik párt holdudvarához tartozó ember lesz a közös miniszterelnök-jelölt, 2017-ben dől el - fűzte hozzá Deák Dániel.

A társadalom többsége elutasítja a kvótát és el is menne az őszi népszavazásra, tehát az ezzel ellentétes álláspontjuk miatt az MSZP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Liberálisok a népszavazási kampányban nem tudják majd növelni a táborukat - vélekedett az elemző. Hozzátette: ugyanez igaz az MSZP-DK együttműködésre is. Az MSZP nem tudja majd megszólítani a bizonytalan szavazókat, hiszen Gyurcsány Ferenc az egyik legelutasítottabb politikus, és mindez 2018-ra ráfordulva hatalmas versenyhátrányt jelent majd - mondta.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×