Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

A brit népszavazásról tárgyalt Hammonddal Szijjártó

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagállamok varsói csúcstalálkozója alkalmával négyszemközti találkozón tekintette át Philip Hammond brit külügyminiszterrel a brit népszavazás nyomán előállt helyzetet.

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében kiemelte: a magyar kormány tiszteletben tartja a brit polgárok döntését, és teljes mértékben ellenzi az uniós intézmények Nagy-Britanniára irányuló nyomásgyakorlását a kilépési szándék mielőbbi bejelentésére vonatkozóan.

A külügyminiszter a találkozón elmondta, hogy Magyarország két nagyon fontos érdeket fog képviselni a kilépésről szóló tárgyalásokon: egyrészt azt, hogy a lehető legszorosabb gazdasági együttműködés maradjon fenn Nagy-Britannia és az Európai Unió között, hiszen a brit vállalatok komoly szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, a magyar-brit kereskedelmi forgalom pedig dinamikusan bővül. Másrészt fontos érdekünk, hogy megvédjük a Nagy-Britanniában dolgozó magyar emberek munkavállaláshoz fűződő jogait és érdekeit.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány álláspontja szerint a brit népszavazás tanulsága egyértelmű: az Európai Uniónak alapvető és mély változásokra van szüksége, és világossá vált, hogy európai politikát nem lehet az európai emberek akaratával szemben folytatni.

A magyar kormány mindig nagyra értékelte a Nagy-Britanniához fűződő kétoldalú kapcsolatok szorosságát, és a jövőben is ennek fenntartására fog törekedni - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×