Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Új Gripen repülőgép érkezett Kecskemétre

Megérkezett pénteken Svédországból Kecskemétre az a Gripen repülőgép, amely a tavaly májusban Csehországban összetört vadászrepülőgép pótlására szolgál - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.

A közleményben felidézték: tavaly májusban leszállás közben súlyosan megrongálódott a csehországi caslavi katonai repülőtéren a magyar légierő egyik

Gripen vadászgépe.

A most beszerzett kétüléses Gripennek és a Magyar Honvédség (MH) hadrendjében szolgáló többi repülőnek azonos a műveleti képessége - emelték ki.

Hozzátették, az új vadászrepülő a hazai légügyi hatósági eljárások lefolytatását követően áll hadrendbe.

A kétüléses Gripen repülőgépek kiemelt szerepet töltenek be a pilóták harcászati kiképzésénél, illetve a jártassággal kapcsolatos ellenőrző repülési feladatok teljesítésénél - jegyezték meg.

A közleményben arról is írtak, hogy a tavaly júniusban a kecskeméti repülőbázison kényszerleszállás közben megsérült repülőgép javítása "előrehaladott állapotban van", a gép várhatóan ősztől áll majd ismét szolgálatba.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×