eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

L. Simont nem lepte meg Lázár bejelentése

L. Simon Lászlót nem érte meglepetésként a Miniszterelnökséget vezető miniszter vele kapcsolatos csütörtöki bejelentése, mint mondta, "lelkileg fel voltam rá készülve".

Lázár János csütörtökön, a Miniszterelnökség munkájáról beszámolva jelentette be, hogy nem elégedett a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár munkájával, ezért L. Simon László befejezi tevékenységét.

Egy a Fejér megyei Kápolnásnyéken rendezett oklevélátadási rendezvény előtt pénteken L. Simon László újságíróknak elmondta: semmit nem tud mondani a felmentéséről, mert hivatalos értesítést nem kapott róla. Lázár János Kormányinfón elmondott szavairól csak az újságokból értesült, ennél többet nem tud, és érdeklődve várja a fejleményeket - tette hozzá.

L. Simon László hangsúlyozta, hogy országgyűlési képviselőként tovább dolgozik, a Velencei-tó és Székesfehérvár "bőven ad munkát". "Orbán Viktor miniszterelnök és a frakció ahogy eddig is, a jövőben is számíthat munkámra" - fogalmazott.

Munkáját értékelve közölte, hogy öt újabb pályázatot nyújtottak be a Nemzeti kastély- és várprogramban, jelenleg 19 benyújtott pályázat van, a visszamaradt kisvárdai projekt benyújtásával első körben 33 milliárd forintot fognak lekötni. Úgy értékelte, jelenleg ez az egyik legsikeresebb európai uniós program, miközben a budai Vár megújulása is jól halad, az eredmények magukért beszélnek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×