Infostart.hu
eur:
378.17
usd:
320.75
bux:
129725.51
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten szombaton

Több fővárosi kerületben is forgalomkorlátozást vezetnek be szombaton demonstráció és rendezvény miatt, délelőtt és délután egyaránt lezárják az Andrássy utat - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon csütörtökön. Délután háromtól az Andrássy úton tartják a Budapest Pride felvonulást.

A BRFK közleménye szerint a változások az V., a VI. és a XIV. kerületben lépnek életbe.

Délelőtt tíztől délután egyig szakaszosan és időszakosan lezárják a Vörösmarty tér-Vigadó utca-Apáczai Csere János utca-Széchenyi István tér-József Attila utca-Andrássy út-Hősök tere-Kós Károly sétány útvonalat.

Délután szintén forgalomkorlátozásra kell számítani. Két óra és fél hat között lezárják az Andrássy utat. Háromtól fél hatig az Oktogont, a Teréz körutat a Nyugati tértől a Király utcáig, valamint a Nagymező utcát; négy és fél hat között a Bajcsy-Zsilinszky utat a Nyugati tértől az Andrássy útig; háromtól este kilencig pedig az Alkotmány utcát.

Tilos megállni pénteken és szombaton az V. és a VI. kerület számos pontján, egyebek mellett az Andrássy út szervizútján a Hősök terétől az Oktogonig, az Andrássy úton az Oktogon és a Hajós utca között, a Kodály köröndön, valamint az Oktogonon - írták a közleményben, amely teljes terjedelmében a http://police.hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/forgalomkorlatozas-budapest-v-es-vi-keruletebe-6 címen olvasható.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×