Infostart.hu
eur:
378.53
usd:
320.56
bux:
130684.83
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Ő beszélt a legtöbbet a magyar parlamentben

Az előző két ülésszakkal szemben tavasszal nem a szocialista Gúr Nándor, hanem az LMP-s Schmuck Erzsébet beszélt a leghosszabban a parlamentben, a legtöbbször azonban ezúttal is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára fejtette ki véleményét, aki minden tekintetben a ciklus legaktívabb felszólalójává vált.

Az elmúlt fél évben tizenegy kormánypárti politikus maradt néma az ülésteremben, köztük Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes is.

Schmuck Erzsébet tavasszal 12 óra 46 percet beszélt, két órával többet, mint a második Rétvári Bence (KDNP), akit a parlamentből és az LMP-frakció éléről távozó Schiffer András követ 8 óra 16 perccel.

Gúr Nándor ezúttal a negyedik helyre került 7 óra 36 percet kitevő felszólalásai alapján, őt az MSZP padsoraiból a tizedik Józsa István (5 óra 37 perc) és a tizenkettedik Bárándy Gergely (4 óra 31 perc) követik.

A Jobbik leghosszabban beszélő képviselője az Országgyűlést szintén elhagyó Novák Előd volt, aki a hatodik helyre került 6 és fél órán át tartó felszólalásaival. A Jobbik-frakcióból egy hellyel marad le Z. Kárpát Dániel (6 óra 3 perc), Staudt Gábor (5 óra 48 perc) pedig a kilencedik.

Az LMP öttagú képviselőcsoportjából négyen is az első tízbe kerültek felszólalásaik hossza alapján, az ötödik Sallai R. Benedek 7 óra 36 percig, a nyolcadik Ikotity István 5 óra 58 percig tartotta szóval képviselőtársait. Az ellenzéki pártból az összesített lista 16. helyén végzett Szél Bernadett volt a legszűkszavúbb, akinek tavasszal elég volt 3 és fél óra véleménye ismertetésére.

A Fidesz képviselőcsoportjából két államtitkár áll a lista elején, az adóügyekért is felelős Tállai András (4 óra 36 perc) a tizenegyedik, Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára (3 óra 32 perc) pedig a tizenötödik. A nem kormánytag fideszes képviselők közül a huszonnegyedik Vass Imre beszélt a legtöbbet, 2 óra 46 percet.

A minisztereknél a Miniszterelnökséget vezető Lázár János volt a legbőbeszédűbb, aki percre pontosan annyi ideig szólalt fel, mint Vass Imre. Orbán Viktor miniszterelnök 2 óra 5 percet beszélt és ezzel a harmincötödik leghosszabban felszólaló képviselő lett. A listát Simicskó István honvédelmi miniszter zárja, aki egyetlen alkalommal beszélt, kevesebb mint öt percet.

A független képviselők táborából Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa beszélt a leghosszabban, több mint másfél órán át, míg ezt a rangsort Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke zárja, aki egyszer kért szót, az egészségügyről szóló politikai vitában, amelyben több mint 8 perc alatt fejtette ki véleményét.

A tavaszi ülésszakot követően Rétvári Bence a felszólalások hosszúsága és száma alapján is a legaktívabb képviselőnek számít a 2014-ben kezdődött ciklusban. Az államtitkár 737 felszólalása összesen több mint 40 órán át tartott, és ezzel 3 órával többet beszélt, mint a második Gúr Nándor, valamint 5 órával megelőzi az LMP-s Sallai R. Benedeket.

Tavasszal tíz fideszes képviselő, valamint Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes maradt néma az ülésteremben. Közülük Kubatov Gábor hallgat a legrégebb óta, aki 2006-os parlamentbe kerülése óta egyetlen alkalommal, 2007-ben kért szót a napirend után, felszólalásában a demokratikus intézmények védelmében beszélt. Frakciótársa, Bíró Márk, aki 2010 óta tagja az Országgyűlésnek, eddig egyetlen alkalommal sem szólalt fel, míg Varga József 2012-ben, Farkas Flórián és Simon György pedig 2013-ban nyilatkozott meg utoljára.

Hende Csaba még honvédelmi miniszterként tavaly szeptemberben, Czunyiné Bertalan Judit pedig oktatási államtitkárként 2015 júniusában fejtette ki utoljára véleményét az ülésteremben.

Címlapról ajánljuk
Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

Kiverte a biztosítékot a CDU Gazdasági Tanácsának legújabb javaslata

A cél ezúttal aligha szentesíti az eszközt, azaz a német politika mindennapjaira átírva a legújabb takarékossági javaslatot. Azt a legerősebb kormánypárthoz, a CDU-hoz köthető Gazdasági Tanács terjesztette elő, indítványozva egy erőteljes nyugdíjrendszeri átalakítás mellett például a fogászati ellátás állami finanszírozásának teljes megszüntetését.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×