Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Varga Mihály: Nemzeti cselekvési program készül

Kidolgozzák a nemzeti autóbuszgyártás megerősítését szolgáló lépéseket - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Szavai szerint a program megteremti a hazai buszgyártás megújításának feltételeit, hozzájárul a hazai gyártók versenyképességének növekedéséhez, elősegíti, hogy a magyar gyártók minőségben és kapacitásban képesek legyenek felvenni a versenyt a külföldi cégekkel, továbbá lendületet ad a közösségi közlekedés fejlesztésének is. A miniszter bejelentette azt is, hogy a kormány elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kidolgozott nemzeti autóbuszgyártás cselekvési programjáról szóló előterjesztést.

Hangsúlyozta, a kormány határozott törekvése a buszgyártás kiemelt fejlesztése, építve az ágazat hagyományaira valamint a járműgyártásban elért eredményekre, figyelembe véve a tömegközlekedés igényeit. A program célja a hazai helyi és helyközi közúti tömegközlekedés elöregedett járműparkjának megújítása, amely azáltal, hogy meghatározó jelleggel hazai gyártású buszokkal kívánják megvalósítani, hozzájárul a gazdaság növekedéséhez és a munkahelyteremtéshez.

Címlapról ajánljuk

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Gettóból is nőhetnek ki startupok? Ennyit számít az innovációban, hogy milyen a környék

Luisa Gagliardi, a Bocconi Egyetem menedzsment és technológia tanszékének docense azt vizsgálja, hogyan alakítja a földrajz a gazdasági esélyeket – a startupok növekedésétől a városrészek átalakulásán át egészen a munkaerőpiaci egyenlőtlenségekig. Londoni adatokra épülő kutatásai szerint a startupok megjelenése nemcsak innovációt hozhat egy negyedbe, hanem a dzsentrifikáció felgyorsulásával és lakhatási feszültségekkel is együtt járhat, különösen ott, ahol sok a bérlő, és alacsonyabbról indulnak az árak. Közben a munkaszervezés is átrendeződik, a távmunka és a hibrid működés ma már alapelvárás a munkavállalók részéről, de kérdés, hogy ez közelebb visz-e a nők munkaerőpiaci felzárkózásához, vagy épp új formában konzerválja a különbségeket. A szakembert a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezett GeoInno2026 konferencián többek között arról kérdeztük, hogyan fonódik össze innováció és lakhatás, mit tehet egy kerület, hogy a befektetők számára vonzóbbá váljon, és hogy a távmunka hogyan eredményezhet karrierhátrányt és alacsonyabb keresetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×