Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.76
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Összekapcsolhatják az országos bringautakat

Az országos kerékpárhálózatok összekapcsolásán dolgozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az országos kerékpárhálózatok összekapcsolásán, valamint egy kelet-magyarországi bringakör létrehozásán dolgozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) - közölte a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár pénteken Nyíregyházán, a kerékpárosbarát település és munkahely pályázat díjátadó ünnepségén.

Tasó László elmondta, a Velencei-tó, a Fertő-tó és a Balaton környékén már több száz kilométeren lehet bringakörökön kerékpározni. Hasonló hálózatot terveznek a Körösöknél, az idén decemberre Nyíregyháza és Tokaj között megépülő kerékpárutat pedig összekapcsolnák a hegyaljai hálózattal.

Az elmúlt években több mint 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, és a következőkben még legalább ezer kilométert építenének meg - tette hozzá az államtitkár.

A Kerékpárosbarát munkahely és kerékpárosbarát település pályázatokat az idén tizedik alkalommal hirdette meg a minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ). Tasó László beszédében kiemelte, a kiírással arra ösztönözték a településeket és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést.

Az államtitkár szavai szerint a szakpolitikai kormányzat a biciklizés infrastrukturális feltételeinek folyamatos javításán dolgozik: uniós forrásból 50 milliárd forintot fordítanának a hálózatos szemléletű kerékpárút-építésekre 2020-ig.

Az NFM tájékoztatása szerint a Kerékpárosbarát pályázatok idei kategórianyerteseiként az önkormányzatok közül Békéscsaba, Bordány, Budapest XVII. kerület Rákosmente, Szarvas és Újszentiván képviselői vehettek át különdíjakat. A munkahelyek versenyében a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt., az NI Hungary Kft. és a Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft. végzett a legjobbak között.

A kiírások abszolút győztese a településeknél Békéscsaba, a munkahelyeknél a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. lett.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×