Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.97
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Már idén több pénzt kaphatnak az egészségügyi dolgozók

Már az idén kézzelfogható eredménye lesz a bértárgyalásoknak, 2016 júliusától, az állami fenntartású intézmények munkavállalóinak kamarai tagdíját az állam átvállalja, és megindul az egészségügyben foglalkoztatottak bérfelzárkózása is - mondta a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Cser Ágnes kifejtette, hogy a szakdolgozók esetében idén átlagosan 20 százalékos bérfejlesztés körvonalazódik, a szakszervezet pedig szeretné elérni, hogy a következő három évben négy alkalommal is legyen béremelés.

Emellett közel a megállapodás a minimálbér és a garantált bérminimum közötti évek alatt felhalmozódott összecsúszások kiegyensúlyozásáról - mondta az elnök. Jelenleg ugyanis a 10-20-30 éve, rendkívüli felkészültséget igénylő munkát végző dolgozók ugyanannyit keresnek, mint akik most jöttek az ágazatba dolgozni - tette hozzá.

Cser Ágnes elmondása szerint az egészségügyi ágazatban 80 ezer szakdolgozó van, 20 ezer alatti az aktív orvosok száma, ezen felül mintegy 25 ezer gazdasági-, műszaki háttérfoglalkoztatott munkavállaló van, az ő bérfejlesztésük még nyitott kérdés.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×