eur:
403.18
usd:
350.49
bux:
98545.6
2025. június 18. szerda Arnold, Levente

Milliárdokat szánnak a gyermekotthonok kiváltására

Több mint négymilliárd forintot fordítanak nagy gyermekotthonok kisebb lakásotthonokra történő kiváltására és korszerűsítésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Czibere Károly elmondta, a pályázati programot április 28-án hirdették meg, pályázni a következő három hónapban lehet az otthonok állami, egyházi, önkormányzati és civil fenntartóinak.

Az úgynevezett kitagolási program harmadik, utolsó fázisának pályázati összege a konvergenciarégiókban mintegy 3 milliárd forint, amelyet a budapesti központi régióban egy további 1,2 milliárd forintos keret egészít ki - közölte az államtitkár. A program végrehajtására 2,5-3 évet biztosítanak a nyertes pályázóknak - tette hozzá.

Czibere Károly hangsúlyozta, a kiírásban nemcsak a gyermekotthonok átalakítását, korszerűsítését vagy új lakásotthon építését támogatják, hanem képzést és felkészítést is, amellyel megkönnyítenék az új körülményekhez alkalmazkodást az eddig nagyobb intézményrendszerhez szokott gyerekeknek és a szakembereknek.

Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta, Magyarországon mintegy 21-22 ezer gyerek van gyermekvédelmi gondoskodásban, kétharmaduk nevelőszülőknél él. A kitagolási program előző, 2,2 milliárd forint értékű körében sikerült sok, addig nagy gyermekotthonban élő gyermeket kisebb lakásotthonban elhelyezni, a nagy otthonokban lakók száma mostanra kevesebb mint ötszázra csökkent. A most kiírt pályázati program számukra kínál megoldást - fűzte hozzá.

Czibere Károly kitért arra, a most induló program segítségével 2019-re befejeződik a magyar gyermekvédelem rendszerében a gyermekotthonok megújítása és kiváltása. A befejezést követően "nem lesz olyan gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal felnőtt és gyermek, aki nagy, zsúfolt és korszerűtlen intézményben kényszerül élni" - fogalmazott az Emmi államtitkára.

Felidézte, a gyermekvédelem megújításának első lépése a gyermekjóléti rendszer megújítása volt, amelynek keretében idén januártól négyszeresére emelték a gyermekjóléti központok számát. Megerősítették a jelzőrendszert, növelték a hátrányos helyzetű családokat gondozó szakemberek számát, folytatódtak a különböző felzárkózási programok, az intézményes ellátásról a családias típusú ellátásra történő átállás jegyében pedig fejlesztették a nevelőszülői hálózatot.

Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, a tervek szerint a program segítségével egy új lakásotthon épülhet fel 2017-ig Mátészalkán.

A szatmári városban tavaly adták át a helyi gyermekvédelmi központ uniós és állami forrásból felépített új épületét, amellyel a 160 férőhelyes gyermekvédelmi intézményből 48 férőhelyet váltottak ki.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: vallásháborút robbantana ki az ajatollah likvidálása, lángba borulna a Közel-Kelet
aréna

Kaiser Ferenc: vallásháborút robbantana ki az ajatollah likvidálása, lángba borulna a Közel-Kelet

Az Irán és Izrael, illetve az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusról is tájékoztatást adott Kaiser Ferenc biztonság és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense au InfoRádió Aréna című műsorában. Elemezte a négy említett ország egymáshoz fűződő viszonyát is.

Fél évvel meghosszabbította a kormány a kamatstopot

A szerdai kormányülés döntéseiről számolt be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Nem igaz, hogy elhalasztanák a 2026-os választást. A Szabadság fesztivált nem kell a kormány szerint betiltani, a Budapest Pride-ot igen. A kormány fellebbez a bíróságnak a főváros szolidaritási hozzájárulásával kapcsolatban zajló ügyében hozott friss ítéletével szemben. Egyelőre nincs tervben benzinárstop az izraeli-iráni konfliktus miatt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.19. csütörtök, 18:00
Szalai Máté
külpolitikai szakértő, a Clingendael Intézet kutatója
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre

Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre

Az éjjel két újabb rakétahullámot indított Izrael területe ellen Irán, a teheráni média szerint hiperszonikus Fatah rakétákat is használtak. Sérültekről nincs hír. Izrael Teherán térségét bombázta: megsemmisítettek egy rakétagyártó komplexumot és lebombázták a forradalmi gárda egyetemét is. Donald Trump amerikai elnök fontolgatja, hogy beszáll a háborúba: nem kizárt, hogy hamarosan az USA légiereje is segít majd Izraelnek megsemmisíteni Irán nukleáris létesítményeit. Az Egyesült Államok 30 légi utántöltőgépet küldött a Közel-keletre. Ali Hámenei ajatollah délután bejelentette: Teherán nem fog kapitulálni. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti Irán-Izrael háború szerdai fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×