Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Vadmentő Állomás épül Budapesten

Vadmentő Állomást épít ki a Rex Alapítvány a Rex Állatszigeten. A vadak gyógyítása mellett a vadakkal való együttélés szabályaira is fel kívánják hívni a figyelmet.

A Vadmentő Állomás felépítésére azért van szükség, mert a vadon élő állatok élőhelye egyre inkább beszűkül, beszorítva őket ezzel a városok peremkerületeibe. Ezek az állatok kénytelenek alkalmazkodni az emberi jelenléthez, azonban a kényszerű együttélés gyakran az állatok sérülésével, vagy elhullásával végződik, miközben az embert is veszélybe sodorja - közölte az alapítvány kedden az MTI-vel.

Az Állatszigeten már tavaly is gyakori vendég volt a vörös róka, a nyest, az őz, a védett énekes- és ragadozó madarak, a szervezet munkatársai csak az elmúlt hónapokban 50 vadon élő állatot mentettek meg. A megfelelő infrastruktúra viszont eddig hiányzott a teljes körű vadmentéshez. A bajba jutott állatok nem engedhetők vissza azonnal az erdőbe, sőt az is előfordul, hogy a trauma után soha nem tudnak visszailleszkedni természetes környezetükbe.

A Vadmentő Állomáson a vadak átmeneti, szükség esetén örökös elhelyezésére is lesz lehetőség, egy kisebb vadudvar kialakításával. Ezen felül az állomás egy része a látogatók számára is nyitott lesz, így az Állatsziget vendégei nemcsak a háziállatokkal, illetve az örökbe fogadható társállatokkal ismerkedhetnek meg, hanem az ország vadállományának egy részével is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×