Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Orbán: a veszprémiek büszkék lehetnek sikereikre

Veszprém szellemi, gazdasági és politikai értelemben is jó állapotban lévő város, lakói büszkék lehetnek sikereikre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután a Modern Városok program keretében együttműködési megállapodást írt alá Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármesterrel kedden Veszprémben.

A kormányfő hangsúlyozta: Veszprém polgárváros polgári mentalitással, a veszprémieknek büszkéknek kell lenniük a sikereikre, "jól sáfárkodtak az eddigi lehetőségekkel". Ez nem ellene, hanem mellette szól az újabb fejlesztéseknek, a magyar városoknak merniük kell sikeresnek lenni, és erre hivatkozva újabb javaslatokat adni a kormánynak - vélekedett.

Orbán Viktor a részleteket ismertetve közölte: megállapodtak a szentkirályszabadjai repülőtér adósságrendezéséről, és egy ipari terület létrehozásáról, mely összességében 4 milliárd forintba kerül.

Létrehoznak majd egy ipari parkot is, ahol egy szakképzési gyakorlóközpont is lesz, illetve létrejön egy tudáspark is, melynek a tartalma még tisztázásra vár - közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor hozzátette: a megállapodás tartalmazza a vasútállomás és a buszpályaudvar egyesítésének támogatását is, ehhez a konkrét tervek azonban még nincsenek meg. Hárommilliárd forintból új völgyhíd épül, ehhez egy ugyancsak 3 milliárd forintos útépítés is társul - jelezte a miniszterelnök. 280 millió forintból megépül a Csopak-Alsóörs, 500 millió forintból a zirci, 600 millió forintból a somlói kerékpárút - részletezte. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy megújul a Veszprémi Petőfi Színház, itt azonban még nem tudtak megállapodni a felújítás összegéről. 2,5 milliárd forintot szánnak az állatkert, 762 millió forintot pedig a zeneiskola felújítására - tette hozzá. A Veszprém Aréna 8 ezer ember befogadására válik alkalmassá, a bővítés költségére 3 milliárd forint szánnak, az atlétikai stadion 1,2 milliárd forintból újul meg és megépül a városban egy új uszoda is - közölte. A megállapodás értelmében összekötik a 8-as és a 82-es számú utat, parkolók és körforgalom létesül a területen - hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök kitért arra is, hogy a déli elkerülő út 30 milliárd forintba kerülne, erre egyelőre nincs forrás a költségvetésben, uniós pénzt pedig nem lehet szerezni a beruházásra. Szavai szerint azonban napirenden tartják, és amint lehet, megvalósítják ezt a beruházást is.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy hazánkat az unió átlagát meghaladó növekedés jellemzi.

Hozzátette: jó a 3 százalékos gazdasági növekedés, de ezzel nem lehet megelégedni, meg kell célozni az 5 százalékos növekedést. Az ötszázalékos növekedés lenne szükséges ahhoz, hogy kihasználjuk a gazdaságban rejlő potenciált és csökkentsük a távolságot az életminőség tekintetében a hozzánk képest szerencsésebb országokhoz viszonyítva - fejtette ki. Még nincs meg az a gazdaságpolitika, amely a növekedést 3-ról 5 százalékra növelné, és ennek kialakításához jelenleg a minket körülvevő környezet sem kedvező - magyarázta, hozzátéve: ennek ellenére az 5 százalékos növekedést kell célként kitűzni.

Porga Gyula polgármester kiemelte: a most megkötött megállapodás azért is fontos, mert az állam felismerte, hogy a nagyvárosokat kell támogatni, mert ez a térségek fejlesztését segíti. A kormány és az önkormányzatok szövetséget kötöttek, hogy erős Magyarországot építsenek - mondta. A szövetség része volt az állami és önkormányzati feladatok szétválasztása, a város több mint 7 milliárd forintos adósságállományának konszolidációja és az, hogy a Veszprém Aréna beruházásának terheit is átvállalta a kormány - fogalmazott Porga Gyula. A polgármester elmondta, hogy az előző uniós ciklusban Veszprémnek 10 milliárd forint jutott, a gazdasági társaságok pedig további 65 milliárd forinttal gazdagodtak. Az ipari kibocsátás 40 százalékkal nőtt az előző uniós ciklusban és 4 ezer új munkahely jött létre a városban - fűzte hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×