Infostart.hu
eur:
387.56
usd:
329.1
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Közmunkásokat a versenyszférába!

205 ezer közmunkásból eddig ötszáz jelentkezett arra a februárban elindított programra, amelynek kedvezményezettjei fél évig akkor is megkapják a közmunkás fizetésüket, ha elhelyezkednek a versenyszférában. A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerint erre azoknak van nagyobb esélyük, akik rendelkeznek valamilyen szakképzettséggel.

„A program lényege, hogy azoknak a közfoglalkoztatásban lévő személyeknek, akik találnak maguknak helyet az elsődleges munkaerőpiacon, és kilépnek a most meglévő közfoglalkoztatási jogviszonyukból, a jogviszonyból hátra lévő időre havi 22800 forint úgynevezett elhelyezkedési támogatást fizetünk” - közölte Simon Attila.

Jelenleg 205 ezer közfoglalkoztatott van Magyarországon.

„Ahhoz, hogy valaki részt vehessen a programban, három feltételnek kell megfelelni. Egyrészt legalább egy hónapja fennálló közfoglalkoztatási jogviszonnyal kell rendelkezni. A másik feltételünk, hogy a kérelem benyújtását megelőző két éven belül rendelkeznie kell legalább 180 napnyi közfoglalkoztatási jogviszonnyal. A harmadik feltétel pedig az, hogy vagy határozatlan idejű jogviszonyban kell lennie a versenyszférában, vagy egy évre szóló, határozott idejű munkaviszonnyal kell, hogy rendelkezzen” - ismertette a feltételeket a munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkár.

Mint elmondta, február elsejével hirdették meg a programot, és eddig 500 kérelem érkezett.

Azt, hogy megtudnak-e felelni általában a közmunkások ezeknek a feltételeknek, Simon Attila azt mondta, ezt utólag tudják majd kiértékelni.

„Rengeteg más programunk fut párhuzamosan, mert sajnos azt is tapasztaljuk, hogy nincs meg a motivációjuk a közmunkásoknak arra, hogy továbblépjenek. Ezért gondoltuk azt, hogy kísérleti jelleggel anyagi motivációt is beépítünk a rendszerbe, de emellett számtalan programunk fut, amely pedig a munkáltató oldaláról próbál meg ilyen típusú bértámogatást vagy bér jellegű támogatást adni” - mondta Simon Attila.

„Próbáljuk az atipikus felzárkóztatási módszereket népszerűsíteni. Vannak olyan programjaink, amelyekben kifejezetten ahhoz pályázhatnak támogatásra, hogy az osztott munkaidős, részmunkaidős, távmunka és egyéb típusú foglalkoztatási formákat beépítsék a saját struktúrájukba” - tette hozzá.

„A közfoglalkoztatottak azon rétege, akik már most is bírnak szakképzettséggel, rövidtávon integrálhatóak a versenyszférába, a többieknél lépésről lépésre kell oda eljutnunk, hogy néhány év múlva nekik is meg legyen a lehetőségük arra, hogy eljussanak a számukra leginkább megfelelő munkához” - mondta a helyettes államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×