Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Rábólintott a főváros a hármas metró felújítására

Támogatta a 3-as metróvonal felújításáról szóló projekt - a BKV Zrt. és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közötti - támogatási szerződésének megkötését szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

A testület 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a szerződést.

A projekt összköltsége mintegy 139,5 milliárd forint.

Az elfogadott előterjesztés szerint 3-as metróvonal rekonstrukciós munkálatai szinte egy időben, novemberben kezdődhetnek meg az északi, a Lehel tér és az Újpest-Központ állomás közötti, valamint a déli, a Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér közötti szakaszon.

A kivitelezést három fő építési ütemre lehet osztani. A három szakasz kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárások lefolytatása egy időben történik, így a középső szakaszon is megkezdhetők lesznek a felújítási munkák.

Ezt segíti elő az, hogy a déli és északi szakasz építésének ideje alatt a középső szakaszon a metró csökkentett üzemidőben, hajnali fél öt és este nyolc óra között járna, így a hosszabb üzemszünet és a hétvégi vágányzárak idején ott is elvégezhetők egyes felújítási munkák. A déli és északi szakasz újbóli forgalomba helyezése után a középső szakaszt tervezik majd lezárni.

A munkálatok idején az utasokat pótlóbuszokkal szállítják.

A kivitelezés optimális esetben novemberében kezdhető meg, a metróvonal forgalomba helyezésének határideje 2019. június vége, a korszerűsítési munkák kivitelezésének teljes befejezése 2019. szeptember 30.

A dokumentum szerint alapkövetelmény a meglévő helyzet javítása, üzembiztos állapot kiépítése 80 kilométer/órás sebesség biztosítása mellett.

A biztosítóberendezés és az automata vonatvezető rendszer (AVR) funkcionálisan továbbra is kielégíti a forgalmi, technológiai igényeket, ezért alapvetően mechanikus elemek - autostop, váltóhajtómű - szükség szerinti cseréjére, valamint a sínáramkörök, a jelzők felújítására van szükség, ami további 20-25 évre biztosítja a megfelelő üzembiztonságú működést.

A projekt keretében az állomásokat és a felszíni épületeket is felújítják. Felvonókat telepítenek az Újpest-Központ, a Gyöngyösi utca, a Forgách utca, a Lehel tér, a Nyugati pályaudvar, a Deák Ferenc tér, a Corvin negyed, a Nagyvárad tér, a Népliget és a Határ út állomáson. Új mozgólépcsőt építenek az Újpest-Városkapu, a Gyöngyösi utca, a Dózsa György út, a Lehel tér, a Nagyvárad tér valamint az Ecseri út állomásokon.

Csárdi Antal (LMP) kérdésére válaszolva Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta, szándékukban áll az állomások akadálymentesítése, és ahol nem lesz lift, ott más megoldást próbálnak majd találni, akár mozgólépcső használatával.

Címlapról ajánljuk

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 14:11
×
×
×
×