Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
318.35
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Bürokráciacsökkentés és postatörvény az Országgyűlésben

Nyártól egy hatóságnál is elegendő bejelenteni az adatváltozásokat, kistelepüléseken pedig pénzügyi intézmények is nyújthatnak ezentúl postai szolgáltatást.

A közigazgatási bürokráciacsökkentés folytatása révén július 1-jétől elég lesz egy hatóságnál bejelenteni az esetleges - például lakcímre vonatkozó - adatváltozásokat. A módosítás értelmében, ha valakinek ellopják az adó-, illetve a TAJ-kártyáját, és erről a kiállító hatóság hivatalból - a rendőrségtől - tudomást szerez, akkor intézkednie kell az igazolvány pótlásáról.

A postatörvény módosításával az Országgyűlés lehetővé tette, hogy pénzügyi intézmények is nyújthassanak postai szolgáltatást a tízezernél kevesebb lakosú településeken.

A ház elfogadta a kormány legutóbbi egészségügyi salátatörvényét is, amelynek értelmében egyebek között lehetővé válik az egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetése, változik a teljes családok gyermekápolási táppénzjogosultsága, a fesztiválok helyszínén ideiglenes fiókgyógyszertár létesülhet, továbbá négy új pszichotróp vegyülettel bővül a tiltott anyagok jegyzéke.

A képviselők emellett kötelezővé tették tervezői művezető alkalmazását a 300 négyzetméternél nem nagyobb hasznos alapterületű új lakóházak építésénél, mivel a kormány ezen épületeknél az év elején egyszerűsítette a bejelentési kötelezettséget, a Miniszterelnökség célja pedig a módosítással az volt, hogy a bejelentésnek megfelelő lakóházak épüljenek.

Mindemellett az Országgyűlés döntött az állami projektvezetői szaknévsor létrehozásáról, illetve új törvényt alkotott az igazságügyi szakértőkről, így a Ház a korábbi kettő helyett egyetlen jogszabályba foglalta össze a tevékenységükről szóló rendelkezéseket, valamint a munkájukat összefogó kamara működését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×