Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
321.3
bux:
130812.05
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Összeült a magyar mézkerekasztal

Jelentősen csökkent az import mézek aránya - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal igazgatója. Pleva György azt követően beszélt erről, hogy a hazai mézágazat szereplői és az ellenőrző szervek kerekasztal megbeszélést tartottak.

„Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Nébih idén tavasszal együttműködési megállapodást kötött, ebbe a párbeszédbe csatlakozott be a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesülete. Ők olyan felvetéscsomaggal érkeztek hozzánk, amelynek kapcsán szükségesnek tartottuk, hogy a magyar mézágazat valamennyi szereplőjének képviselői részt vegyenek a kerekasztal-beszélgetéseken” - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal igazgatója.

Hozzátette: így próbálják meg elfogadtatni azokat az intézkedéseket az Európai Unióval, amelyek Magyarországon lehetővé tették a mézpiac megtisztulását.

„Magyarországon most már csak elvétve fordulhat elő, hogy rossz minőségű, esetleg hamisított harmadik országbeli méz kerül forgalomba. Ez a tendencia már tavaly ősszel elindult, az országos főállatorvos elrendelte valamennyi harmadik országból származó méztétel bejelentését és vizsgálati kötelezettségét, ennek köszönhetően a boltok polcain szinte csak magyarországi előállítású, saját termelésű, jó minőségű méz kapható” - hangsúlyozta a Nébih igazgatója.

Pleva György elmondta, hogy a Nébih továbbra is folytatja az ellenőrzés-sorozatot, tehát minden harmadik országból származó méztételt be kell jelenteni, ennek eredményeként Kínából már nem is érkezik több méz Magyarország területére.

„Annak lehetőségét vizsgáltuk meg főként a kerekasztal-megbeszélésen, hogyan tudnánk az Európai Uniót meggyőzni arról, hogy Európa határain hasonló intézkedéseket vezessen be és kiterjesszék a bejelentési kötelezettséget, illetve a vizsgálatok gyakoriságát” - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Egyezség született Moszkva és Kijev között, kiakadtak Trumpon Ukrajnában – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Csütörtökön Abu-Dzabiban mindeközben lezárult a háromoldalú béketárgyalás második fordulója Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. A háborúzó felek megállapodtak egy hadifogolycserében, amire 2025 októbere, mintegy öt hónapja nem volt példa. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×