Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Gőgös Zoltán: kettő helyett már három igenről beszélünk

Az MSZP elnökhelyettese szerint legkorábban jövő hétfő estétől kezdhetik meg az aláírások gyűjtését a vasárnapi boltzár feloldásáról. Gőgös Zoltán az InfoRádiónak azt mondta: a korábban hitelesített másik két kérdéssel összevonják a promóciót és a szignók gyűjtését is.

„Azonnal elkezdjük az aláírások gyűjtését, ha megkapjuk a hitelesített ívet. Várjuk a közlönyben való megjelenését, aztán hétfőn a választási irodának ki kell adnia az ívet, utána gyorsan sokszorosítani kell, és akár már hétfőn este megindulhat a gyűjtés. Az emberek már keresik, várják” - közölte az MSZP elnökhelyettese.

Gőgös Zoltán elmondta: „a másik két, napirenden lévő kérdéssel össze nem lehet vonni, ez három külön ív, de a munkát együtt végezzük. Át is állítjuk a promóciót: kétigenes helyett háromigenes népszavazásról beszélünk mindenhol. Együtt is megyünk gyűjteni, így kerek a történet, hiszen mindhárom a kormány elleni vélemény-nyilvánításról is szól.”

„Az aláírásokat sem lehet összevonni, külön mindegyik ívet alá kell írni, külön is számolják majd meg. Mindenhol szerepelnie kell az aláíró nevének, személyi számának, édesanyjának a neve és az aláírásgyűjtő neve” - tette hozzá az MSZP elnökhelyettese.

Gőgös Zoltán kiemelte: „az ívenként szükséges kétszázezer aláírás összegyűjtésére az a célunk, hogy az első határidőre, június 4-re, mindegyiket megszerezzük. Elég feszes munka lesz, de eléggé fel van paprikázódva a hangulat, remélem, hogy sikerülni fog.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×