Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Reggelit kapnak a biciklisek Óbudán

Reggelit kapnak a biciklisek Óbudán

A III. kerületi önkormányzat minden hónapban egyszer bringás reggelivel várja a kerékpárral munkába indulókat a kerületet átszelő Eurovelo 6-os kerékpárút mentén - közölte az InfoRádióban az óbudai Esernyős közösségi tér vezetője.

Békefi Anna az új óbudai kezdeményezésről elmondta: „a kerületben egyre nagyobb hangsúlyt kap a kerékpáros közlekedés, illetve az ehhez kapcsolódó infrastruktúra és kulturális, turisztikai lehetőségek, mert az önkormányzatnak nagyon fontos, hogy ezáltal is segítse a környezettudatos közlekedést, életmódot. Ehhez nagyon jó alapunk is van, hiszen Óbuda területén sok helyen lehet természetközelben, a Duna mentén klasszul kerékpározni, illetve a kulturális helyszínek is remekül megközelíthetőek. A kerület területén keresztülhalad egy nemzetközi kerékpárút. A most indult akcióban, már az első két hónap tapasztalatai alapján azt látjuk, hogy nemcsak a helyben élők, hanem a kerületen nap mint nap áthajtók, munkába igyekvők is részt tudtak venni.”

Reggelit kapnak a biciklisek Óbudán

„Nagy örömmel fogadták azt az előzmény nélküli akciót, amelyben minden hónap utolsó péntekjén az önkormányzat jóvoltából ingyenes reggelit kapnak a kerékpárral érkezők. Olyan vendéglátóhelyek vesznek részt ebben a kezdeményezéseket, amelyek az Eurovelo 6-os bicikliút mentén vannak. Az első alkalommal februárban reggel 7 és 9 között várták reggelivel a betérőket, márciustól egymásnak adják a stafétabotot az éttermek. A hónap utolsó pénteki reggelén közel 130 biciklist fogadtak. A következő alkalom április 29-én lesz, a Fő téren lévő Esernyősbe lehet reggeliért gurulni” - jelezte az Esernyős közösségi tér vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×