Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
315.99
bux:
149459.1
2026. augusztus 12. szerda Klára

Fidesz: Bajnai Gordon állt a márciusi székházfoglalás mögött

A Fidesz szerint kiderült, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője állt a márciusi, Fidesz-székház elleni törvénytelen akció mögött.

Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: "az erőszakos Bajnai-gárda" számos tagját látták a volt miniszterelnök közvetlen környezetében vagy munkatársai között. "Bajnai Gordon tehát erőszakos cselekményekre buzdította, bátorította azokat a fiatalokat, akik törtek-zúztak a Fidesz-székházban márciusban" - fogalmazott, utalva arra, hogy március 7-én néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz-székház udvarára, tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen.

Közölte, a hétfői, a Lendvay utcai Fidesz-székháznál tartott ellenzéki demonstráción számos ember ott volt, aki részt vett "korábban erőszakos cselekményekben". Példaként Misetics Bálintot említette, aki szerinte a székházfoglalás egyik hangadója volt, és a Párbeszéd Magyarországnak dolgozik. Hozzátette: a hétfői rendezvényen ott volt Rózsa Milán, aki ugyancsak a székházfoglalás nyomán vált "hírhedt személlyé".

A székházfoglalókat az erkélyre felmászva, hangosbeszélőn irányította Bartók György is, aki a napokban a Köztársasági Elnöki Hivatal munkáját próbálta megzavarni - folytatta a szóvivő. A hétfői nagygyűlés egyik műsorvezetője az a Barabás Richárd, aki a Hallgatói Hálózat (HaHa) meghatározó szervezője volt - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, Bajnai Gordon tagadta, hogy bármiféle köze lenne ezekhez az akciókhoz és a HaHa is azt állította, semmilyen kapcsolatban nem állnak Bajnai Gordonnal. Mára kiderült, hogy ez hazugság volt, nagyon is szoros a kapcsolat a volt kormányfő és a székházfoglalók között - jelentette ki.

Hangsúlyozta, Magyarországnak nincs szüksége az ilyen "szélsőséges és veszélyes akciókra". "Nincs szüksége Magyarországnak sem Magyar Gárdára, sem Bajnai-gárdára, hiszen Magyarország 2010-ben a nyugalomra és az összefogásra szavazott" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a Demokratikus Koalíció szerint az új adók többet visznek el, mint amennyit a rezsicsökkentés hoz, Hoppál Péter közölte, a kormányzat által idén csökkentett kilencféle rezsitétel összességében éves szinten egy családnak mintegy 100 ezer forintos megtakarítás eredményez.

Egy másik kérdésre, miszerint újabb magyar közalkalmazottnak ítélt meg kártérítést kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a végkielégítés egy részének 98 százalékos adókulccsal történő elvonásával kapcsolatos jogvitában, a Fidesz szóvivője azt mondta, tiszteletben tartják az ítéletet, de 2010-ben a társadalom széles támogatásával döntött úgy a kormány, hogy "a pofátlan végkielégítésekre" különadót vezet be. Ezek nagyon kifinomult formái voltak a baloldali korrupciónak, és ezt fel kellett számolni Magyarországon - tette hozzá. Közölte, 1800 esetben vetettek ki különadót a több milliós végkielégítésekre, ami "egy jó bevételi forma az államnak és egy igazságos különadó".

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×