Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
315.99
bux:
149459.1
2026. augusztus 12. szerda Klára

Balog: 65-70 milliárd forint jutott béremelésre az egészségügyben

A kormányváltás óta 65-70 milliárd forint jutott béremelésre az egészségügyben - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden a Semmelweis-napi ünnepségen Budapesten.

A tárcavezető beszédében utalt a korábbi évek béremeléseire, és hangsúlyozta, hogy július 15-től a ma még gazdasági társaságként működő három kórház - Nagyatád, Ózd, Gyöngyös - is állami tulajdonba kerül, így az ott dolgozók is megkapják az idei évre jutó béremelésüket. Balog Zoltán említést tett egy 10 százalékos állami finanszírozásemelésről is, de erről sem beszédében, sem a rendezvény után nem mondott részleteket.

Az MTI úgy tudja, ez a több milliárd forintot kitevő összeg tartalék, amelyet a háziorvosok finanszírozásának emelésére szeretne fordítani a minisztérium.

A miniszter úgy fogalmazott, bízik abban, hogy az egészségügyben dolgozók egyre elégedettebbek lesznek, és ez kihat az egész magyar társadalomra.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a béremeléssel kapcsolatban azt mondta, az államtitkárság folytatja azt a forrásteremtő munkát, amely alapja a béremelésnek, továbbá folytatják azt a tevékenységet, amely az egészségügyi rendszert teszi hatékonyabbá.

Az államtitkár elmondta még, hogy egy éven belül befejezik az úgynevezett e-recept szisztéma próbaüzemét, és az informatikai fejlesztések révén lehetőség lesz például arra, hogy a háziorvos lássa a beteg összes laboreredményét. "Forradalom előtt áll az a terület" - fogalmazott az államtitkár.

Kiemelte, hogy 300 milliárd forint értékű fejlesztések zajlanak az ágazatban, ennek része a térségi onkológiai központok kialakítása is.

Az idén Ujhelyi Enikő, a Szent László Kórház gyermek intenzív osztályának osztályvezető főorvosa és Kovács József, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi tanára kapta a Semmelweis-díjat. Tizenketten Batthyány-Strattmann díjat vehettek át, 21-en Pro Sanitate díjban, 24-en miniszteri elismerésben részesültek.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×