Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.47
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Árvíz - Csaknem 363 millió forintnyi adomány érkezett

Az árvízzel összefüggésben 362 millió 930 ezer forint adomány érkezett a nemzeti összefogás számlaszámára és SMS-eken keresztül - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követően.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a 1357-es SMS-számra több mint 607 ezer ember küldött üzenetet, ennek értéke 145 millió 156 ezer forint. A nemzeti összefogás számlaszámára pedig 217 millió 101 ezer forint folyt be.

Az adományokat öt karitatív szervezeten - Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat - keresztül használják fel - mondta Balog Zoltán. Az érintettek eddig 5-5 millió forintot kaptak, s most még 25-25 milliót utólagosan a védekezés költségeire és a helyreállításra. Jelezte: a befolyt adományok teljes összegét az árvízzel összefüggésben használják fel, s ha elfogy a pénz, újabb összegeket szavaznak meg.

A miniszter szólt arról, hogy június 23-án tematikus nap lesz a közmédiában, s ennek kapcsán további adományokra számítanak.

Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott arról beszélt: a beérkező forrásokat csak karitatív adományozásra fordítják. Ez korábban a kitelepítettek ellátását, majd visszaköltöztetését jelentette, jelenleg pedig a fertőtlenítést.

A lakossági károkra vonatkozóan azt javasolta, hogy az érintettek képileg dokumentálva jelentsék be azokat a biztosítóknál is. Megjegyezte: lakhatatlanná vált lakóház nem volt.

Utalt arra, hogy a közutak, vasutak állapotának felmérése még tart, és felmérik azt is, milyen károk keletkeztek a mezőgazdasági területeken. A víz 10 ezer hektár mezőgazdasági területet öntött el, és mintegy 360 hektár károsult a védekezési munkálatok miatt.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×