Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
315.96
bux:
150150.27
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Moszkvai ingatlanügy: felfüggesztette az eljárást a törvényszék

Felfüggesztette a volt moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének értékesítése miatt indított eljárást a Budapest Környéki Törvényszék.

Koszta János, a testület szóvivője azt mondta: érdemi bizonyítékok nélkül nem bírálható el az ügy. Hozzátette: felszólították az ügyészt arra, hogy október 30-ig szerezze be és biztosítsa a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában hivatkozott bizonyítási eszközöket.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője ugyanakkor azt állítja, a vád törvényes, és ezt a bíróság sem vonta kétségbe, a hiányzó bizonyítékok pedig nem gyengítenék, hanem erősítenék az ügyészség álláspontját.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×