Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A trafikokról és az internetes szerencsejátékról is tárgyal a parlament

Az Országgyűlés következő kétnapos ülésén egyebek mellett folytatja a nemzeti dohányboltok kereskedelmi árrésének emeléséről szóló javaslat tárgyalását, majd vita kezdődhet az állami távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő változtatásokról is.

A Ház ülése hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit ezúttal is az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések követnek. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető korábbi tájékoztatása szerint már ezen az ülésen függetlenként vesz részt Balogh József volt kormánypárti képviselő, aki azt követően lépett ki a képviselőcsoportból, hogy a gyanú szerint bántalmazta élettársát.

A parlament ezután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tavalyi beszámolójáról szavazhat, majd a honvédség részletes bontású létszámáról dönthetnek.

A határozathozatalok során emellett elfogadhatnak még a Nemzeti Földalapot és a hegyközségeket érintő törvénymódosításokat is, a felsőoktatásról szóló változtatás esetében ugyanakkor csak a képviselői módosító indítványokról szavazhat a parlament.

A szavazások után korábban tárgyalni kezdett javaslatok vitái folytatódhatnak, így egyebek mellett ismét terítékre kerülhet az a kormánypárti javaslat, amely a korábbi négy százalékról tíz százalékra emelné a hamarosan létrejövő nemzeti dohányboltok kereskedelmi árrését.

Kedden az önkormányzati segély kialakításával összefüggő törvénymódosítások általános vitájával kezdődhet az ülésnap. A későbbiekben pedig napirendre kerülhetnek az elektronikus anyakönyvezetés kialakításával összefüggő törvénymódosítás, valamint a polgári perrendtartást érintő változtatások.

A második ülésnapon várható a pénzügyi tárgyú törvénymódosító előterjesztés tárgyalása is. A képviselők utolsóként a távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításokat vitathatják meg.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×